Kampányt indít a korrupciómentes közigazgatásért a Transparency International

Pavol Szalai, a Transparency International Slovensko (TIS) munkatársa elmondta: az ifjú nemzedékre való összpontosítás abból ered, hogy éppen annak van legnagyobb lehetősége a közigazgatáson belüli változás elérésére. A hozzáférhető adatok szerint jelenleg az államigazgatásban dolgozók 17 százalékát alkotják a 34 évnél ifjabb emberek.
A Transparency International Slovensko aktivistái Szalai tájékoztatása szerint a jelenlegi állapot megváltoztatására törekednek, amelyre az a jellemző, hogy az elfogadott korrupcióellenes intézkedések nem vetülnek át a gyakorlatba. „Egyrészt szükséges az állami hivatalnokok azon képességének a növelése, hogy felismerjék a tisztességtelen praktikákat, továbbá növelni kell a korrupciót bejelentők jogaival kapcsolatos jogtudatosságot, s ugyancsak harcolni kell a korrupció bejelentésének negatív következményei miatti félelem ellen” – mondta el Szalai.
Emiatt a TIS meg akarja szervezni az ifjú hivatalnokok nem formális jellegű továbbképzését és workshopjait, továbbá a hivatalnokokkal el akarja sajátíttatni a korrupcióellenes gondolkodásmódot, s arra is ügyelni akar, hogy maguk a hivatalok is többet beszéljenek erről a témáról. A projekt azzal is számol, hogy egy weboldalt hoznak létre a fiatal hivatalnokok számára.
Zuzana Hlávková, a Transparency International Slovensko munkatársa a whistleblowereknek nyújtandó hatékony támogatás kulcsfontosságú lépéseit is megnevezte. „Olyan munkáltatók és humán erőforrásokkal foglalkozó szakemberek hálózatának létrehozása a célunk, akik a korrupciót bejelentő whistleblowereknek állásuk elvesztése esetén az új állás felkutatásában segítséget nyújtanak. Ugyancsak a célok között szerepel azon ügyvédi irodák hálózatának a kialakítása is, amely majd a bírósági eljárások során pro bono képviseli a korrupciót bejelentőket” – magyarázta Hlávková. A projektet segíti majd egy médiahálózat is, amely terjeszti és propagálja a kampánnyal kapcsolatos gondolatokat.