Kaliòák: Schengen működőképességéhez az kell, hogy egységes legyen

Kaliòák úgy véli, hogy már mindkét balkáni ország valamennyi Schengen bővítéséhez szükséges feltételt teljesítette, ám azok továbbra is ezen a térségen kívül maradnak. Ezért a belügyminiszter, mint mondta, nem érti, hogy ezt az áldatlan állapotot miért is kellene „végtelenségig“ tolerálni.
"A bővítés műszaki jellegű kérdés, Bulgária és Románia helyzete azonban politikai üggyé vált" – vázolta a helyzetet a miniszter. Hozzátette: Brüsszelben a kérés kapcsán mellébeszélések folynak, amelyek például a két ország választási folyamatait érintik. Ahhoz, hogy Schengen valóban működőképessé váljon, Kaliòák szerint kompaktnak is kell lennie.
"Görögország tehát szigetnek számít. Románia és Bulgária Schengenbe való felvétele után Schengen integrált részévé válik, s esélye nyílhatna arra, hogy sokkal intenzívebben segítse a külső határunk védelmét. Tehát mi mindkét ország belépésének nagy támogatói vagyunk, és abban bízunk, hogy ez a közeljövőben sikerül" – fejtette ki Kaliòák.
2018. január 1-től Bulgária látja majd el az Európai Unió Tanácsának elnöki szerepét, és előfordulhat, hogy még akkor sem tartozik majd Schengenhez. "Arra vagyok kíváncsi, hogy a következő hónapokban milyen arra vonatkozó témákat, válaszokat találunk ki, hogy ez miért is nem lehetséges" – üzente meg az uniós tagországok belügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása kapcsán.
A TASR kérdésére, hogy a román és a bolgár diplomácia miért nem gyakorolja a szükséges nyomást a miniszteri tanács ülésein, Kaliòák azt mondta, mindkét országban az előző években több kormányváltásra is sor került, ami meggyengítette-aláásta a diplomáciai erőfeszítéseiket. Hozzátette: Bulgária jelenleg alakítja meg az új kormányát, a románok tavaly decemberben, így tehát éppen most kellene „kompaktabb formában“ diplomáciai nyomást gyakorolniuk az illetékesekre.
"Nagyobb nyomást kellene gyakorolniuk azokra az országokra, amelyek kifogásokat emelnek, így elsősorban Németországra és Franciaországra és kissé Hollandiára is" – állította végül Kaliòák.