Kaliòák részt vesz a népszavazáson
POZSONY. Függetlenül attól, az ember hogyan vélekedik a referendum egyes kérdéseiről, a demokrácia ily fontos eszközét tiszteletben kell tartani – véli Robert Kaliòák belügyminiszter. A kérdésre: mi a referendummal kapcsolatos személyes álláspontja, azt felelte: „Politikus vagyok, ember, aki értékeli az 1989-ben kivívott hagyományokat, tehát ilyen szempontból kötelességem részt venni a népszavazáson”.
„A jövőben sor kerülhet Szlovákia életét meghatározó kérdésekről szóló népszavazásra is. Tíz éve még nem gondoltuk volna, hogy Európát ilyen súlyos gazdasági válság sújtja. Öt éve azt sem gondoltuk volna, hogy keleti határainkon fegyveres konfliktusra kerül sor, és azt sem, hogy valaki legyilkolja egy szatirikus hetilap teljes szerkesztőségét” – mondta Robert Kaliòák, aki abszurdnak tartja, hogy valaki egy vicclapon álljon bosszút.
A tárcavezető szerint az európai országok megpróbálnak felkészülni a Charlie Hebdo szerkesztőségében történtekhez hasonló helyzetekre, de ez nem mindig lehetséges. „Véleményem szerint a francia biztonsági erők minden lehetőt megtesznek a terrorizmus elleni védelem kapcsán. Úgy hallottam, néhány tervezett támadást sikerült megakadályozniuk. De sajnos a megelőzés nem lehet száz százalékos“ – mutatott rá. „Ha valaki a józan ész ellenében ilyen mészárlásra szánja el magát, azt nem lehet előre látni. Hasonló helyzettel már Szlovákiában is találkozhattunk, de természetesen nem terrorizmussal. Dévényújfalura (Devínska Nová Ves) gondolok, ahol szintén nehéz volt a jeleket előre látni“ – mondta Kaliòák.
A miniszter hangsúlyozta, Szlovákia a V4 országaival együtt az iszlám terrorizmus szempontjából a legkevésbé kockázatos országok közé tartozik. „Nálunk nyugodt a helyzet. Ez a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) működési területe, s véleményem szerint évek óta rendkívül minőségi munkát végeznek. A rendőri testület és annak terroristaelhárító részlege szintúgy, s a terrorelhárító szakosztály is bevetésre kész. A Szlovák Köztársaság létrehozta a Nemzeti Biztonsági és Elemező Központot, mely 24 órán belül egyaránt képes a belföldi és külföldi információk feldolgozására is“ – tájékoztatott.
A közelgő referendumot Kaliòák elsősorban a közvetlen demokrácia egyik eszközének tartja, ami tiszteletet érdemel. „Az előkészítés fázisában vagyunk, megválasztottuk a népszavazást felügyelő központi bizottságot, mely figyelemmel követi a referendumot és végezetül nyilvánosságra hozza az eredményeket“ – mondta a belügyminiszter.
Kaliòák arra számít, hogy a parlamenti képviselők tiszteletben tartják a népszavazás eredményét abban az esetben, ha az sikeres lesz. „Ez nem közvélemény-kutatás. Fejlettebb demokráciában élünk, mint 10-15 éve. Politikai öngyilkosság nem tiszteletben tartani a referendum eredményeit“ – jelentette ki. Véleménye szerint helytelen becsmérelni a népszavazást vagy azt sugallni, hogy feleslegesen kidobott pénz az arra fordított összeg.
„420 ezer ember törvényesen kinyilvánított akaratát nem utasíthatjuk el. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) álláspontját az alkotmánymódosítással juttatta kifejezésre“ – mondta. Másrészt viszont senki sem fogja a polgárokat szavazásra kényszeríteni. „Ez a demokrácia másik oldala. Nincs kényszer. A választások és a népszavazás sem kötelező. Nem lehet előírni, ki a jó és ki a még jobb polgár. Örülünk, ha a polgár érdeklődik a közügyek iránt, ám joga van azt mondani: ez engem nem érdekel, nem mondok véleményt“ – zárta le a témát Kaliòák.

Forrás
TASR