2015. március 29., 12:44

Kaliòák: nyilvántartásba kell venni a hatástalanított lőfegyvereket

POZSONY. Szigorodhatnak bizonyos, a lőfegyverekkel kapcsolatos szabályok. A belügyminisztérium ismertette azt a törvénymódosító javaslatot, amely elsősorban a hatástalanított lőfegyverekre vonatkozik, amelyek azonban némi utómunkával ismét éles fegyverekké alakíthatóak.

„A törvénymódosító javaslat révén bevezetésre kerülne a hatástalanított fegyverek nyilvántartása, mivel ezek a fegyverek nagy számban kerültek forgalomba, ami komoly veszélyforrást jelenthet a Szlovák Köztársaság biztonságára“ – olvasható az indokoló munkaanyagban.

A törvényjavaslat arra kötelezné az adott személyt, hogy amennyiben hatástalanított lőfegyverhez jutott, akkor azt jelentse be a rendőrségen, hogy azt nyilvántartásba vehessék. „A nyilvántartásba vételt követően a hatástalanított lőfegyverhez egy fegyverigazolványt rendelnek. Tulajdonosának egyúttal tartós kivitel, vagy behozatal esetén kérvényeznie kell majd ún lőfegyver-kísérőlevél kiadását, amint az más kategóriájú fegyverek esetében is előírt“ – magyarázzák a javaslattevők. A törvénymódosítás révén ugyancsak előírnák, hogy a hatástalanított fegyvert egységes módon meg kell jelölni, hogy abból világos legyen, nem éles fegyverről van szó.

A jogszabály-módosítás a fegyverek internetes kereskedelmét is érinti. Konkrétan megtiltanák bizonyos a D kategóriába tartozó fegyverek internetes forgalomba hozatalát, beleértve a hatástalanítottakét is. Ennek ellenére a fegyvertartási engedéllyel rendelkező, vagy a vállalkozói tevékenységéből kifolyólag fegyverek és lőszerek adás-vételére jogosult személyek közti kereskedelem lefolytatásának lehetősége továbbra is fennállna. A törvénymódosítás mindemellett a rendőrségen esedékes bejelentési kötelezettség alá vonná a Szlovák Vadászkamarát (SPK) arra az esetre, ha az valakitől megvonná a vadászengedélyét. Ez a kötelezettség egyben feltétele lenne a jövőben a vadászengedély kiadásának.

A rendőrök a törvénymódosítás révén szélesebb hatáskörökkel rendelkeznének fegyverlefoglalás esetén. A jogszabály-módosítás ugyanis az előzetes fegyverlefoglalást is lehetővé tenné. „Olyan esetekben lenne mindez alkalmazható, amikor emberélet vagy az emberi egészség forog kockán, vagy kételyek merülnek fel a fegyvertartási engedéllyel rendelkező személy egészségügyi, pszichikai állapotát, illetve szakmai alkalmasságát illetően” – olvasható az indoklásban.

Mindemellett amennyiben az adott személy alkalmasságát vizsgáló és azt megítélő szakorvos, vagy pszichológus változást tapasztal a fegyvertartási engedéllyel rendelkező személy egészségi vagy pszichikai állapotában, akkor azt a jövőben haladéktalanul jelentenie kellene a rendőrségnek. „Az erre szabott, pillanatnyilag öt napos határidő leszűkítéséről van szó” – áll a javaslatban.

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló jogszabály-módosítás - amelynek előkészítését még tavaly kezdték meg - a javaslat szerint 2015. július elsejei dátummal léphetne életbe. 2015 februárjában olyan információk kerültek napvilágra, amelyek szerint a franciaországi terrortámadás során használt fegyverek Szlovákiából származhatnak. Állítólag olyan, az interneten vásárolt hatástalanított fegyverekről lehetett szó, amelyeket később újraélesítettek, hogy aztán Párizsban gyilkosságokat hajtsanak végre velük.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.