Kaliòák: minden illegális bevándorlót vissza kell küldeni oda, ahonnét jött
A belügyminiszter kijelentésével arra reagált, hogy Németország, Ausztria, Belgium, Svájc vagy Dánia mérlegeli a határellenőrzés visszaállítását. Egyúttal jelezte, hogy a nevezett téma a belügyminiszterek amszterdami ülésének napirendjén is szerepel, csakúgy, mint az európai határvédelem kérdése is. Mint mondta, Szlovákia szorgalmazni fogja, hogy mielőbb jóváhagyják az európai határvédelem projektjét. „Ez egyike azon lépéseknek, melyek segíthetnek a migrációs válság hatékonyabb megoldásában” – nyilatkozta Robert Kaliòák.
Az egyik lehetséges megoldás Lucia Žitòanská, a Most-Híd alelnöke szerint is az európai határőrség létrehozása, viszont figyelmeztetett, hogy Európa külső határainak biztosítása csupán egyike az Európai Unió előtt álló feladatoknak. Az uniós tagállamoknak azzal is törődniük kell, hogy a menekültek az EU területén kívül található menekülttáborokban is „élhető” körülményekkel rendelkezzenek, s ne kényszerüljenek Európába vándorolni. A parlamenti képviselő szerint „ez ugyancsak fontos kérdés”.
Kaliòák nem zárta ki azt sem, hogy a belügyminiszteri értekezleten Görögország schengeni övezetből való esetleges kizárása is felmerülhet. Mint mondta, éppen ezért szükséges nyomást gyakorolni Görögországra, hogy változtasson a migrációs válsággal kapcsolatos hozzáállásán, s mindegyik, az országuk határát illegálisan átlépő személyt küldjön vissza oda, ahonnan érkezett. Az Európai Unió feladata az is, hogy nyomást gyakoroljon Törökországra, hogy az még a migráció megoldását célzó támogatás folyósítása előtt kezdje meg az együttműködést a kitoloncolás politikája terén. „Amennyiben Törökország nem kezdi meg a bevándorlók visszafogadását, a támogatás csupán kidobott pénz lesz“ – jelentette ki a belügyminiszter.
Žitòanská viszont arra figyelmeztetett, hogy különbséget kell tenni, mert a Görögországba tartó hajókon az Európa bejutni akaró bevándorlók közt asszonyok és gyermekek is vannak. Felül kell vizsgálni, hogy a veszélyek elől menekülnek vagy pedig csupán gazdasági bevándorlók. „Ez csak akkor állapítható meg, ha regisztrálták őket“ – mutatott rá Žitòanská.
„A görög szigetekre érkezők közül senki sem kér menedéket, tehát ők olyan illegális bevándorlók, akiket azokba az országokba kell visszatoloncolni, ahonnét jöttek” – reagált Kaliòák. „Ez a mi hozzáállásunk, de hasonló helyzetben ezt tették a spanyolok is az Észak-Afrikából a Kanári-szigetekre bejutni kívánó menekültekkel” – jegyezte meg. Mint mondta, ha mindenki – tehát Görögország is – hasonlóképpen állt volna a dologhoz, akkor most egész más lenne a helyzet.