2015. október 25., 15:41

Kaliòák: gyakran rugalmasabbak az államnál a civil szervezetek

POZSONY. Robert Kaliòák belügyminiszter szerint a civil szervezetek gyakorta rugalmasabbak az államnál. A belügyi tárca vezetője nem zárta ki, hogy esetleg egyházak vagy jótékonysági szervezetek biztosíthatnának szálláshelyet mindazon menekülteknek, akik fogadására az ország kötelezettséget vállalt.
201510251439190.RK_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

„Nem kizárt, az egyike a lehetőségeknek, hogy egyházi épületekben kerülhetnének elszállásolásra” – mondta Robert Kaliòák belügyminiszter. Mint azt a továbbiakban világossá tette, az első szálláshelyül mindig a gyűjtőtábor szolgál, ahol aztán megállapítják, hogy az adott menekültnek milyen lehetőségei és képességei vannak. Ezt követi a menekülttábor és a beilleszkedést elősegíteni hivatott integráló központ.

„Az, hogy ez az integráló központ vagy menekülttábor hol található, már csupán technikai részletkérdés” – véli a belügyi tárca vezetője.

A belügyminisztérium a beilleszkedés folyamata során is együtt kíván működni a civil szervezetekkel. „A kormányon kívüli szervezetekkel összefüggésben nem illantak el az integrációs politika területét érintő törekvéseink” – mondta Kaliòák, hozzáfűzve, hogy a civil szervezetek bizonyos területeken hatékonyabban működnek, mint az állam, „mert talán rugalmasabbak”, s szerinte ezen adottságukat ki kell használni.

201510251439190.RK_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás