Kaliòák és Procházka: Fico négy évig kormányfő lesz
"A kormányfő jelenleg betegszabadságon van, de ellátja a tisztségét, és minden szükséges döntést meghoz" – fejtette ki az újságíróknak Kaliòák, aki meg van győződve arról, hogy Fico négy évig kormányfő marad. Mint mondta, az Irány-Szociáldemokráciában (Smer-SD) nem folynak spekulációk Fico utódjáról. "Számunkra az a legalapvetőbb dolog, hogy ki az első. Ez számunkra világos, és annak örülünk, hogy a kormányfő visszatér tevékenységéhez" – jegyezte meg.
Nerm kizárt, hogy a kormányfőre műtét vár, egyelőre az orvosai állítólag a pontos diagnózist állítják fel. Azt azonban a Smer második emberek nem erősítette meg, hogy az orvosok a kormányfő műtétjét fontolgatják. "Egy olyan kérdés merült fel, amely összefügg a szív- és érrendszeri vérkeringéssel. Az orvosok most igyekeznek felállítani a diagnózist" - tájékoztatott. Kaliòák inkább arról beszélt, hogy örömmel tölti el a tény, miszerint Fico állapota stabil, nem romlik. Õ egyébként azt gondolja, hogy a kormányfő sem döntött még a műtétről.. Arra vár, hogy az orvosok majd a hét végén mit mondanak. "A hét végéig többet kellene megtudnunk arról is, hogy milyen gyorsan tér vissza a teljes munkafolyamatba" – egészítette ki az elmondottakat Kaliòák.
Procházka is reméli, hogy a kormányfő mielőbb visszatér hivatalába. "A kormányfőt e héten még kezelik. Nem tudom megítélni azt, hogy ez súlyos-e, de azt gondolom, hogy a miniszterelnök úr visszatér hivatalába. Én személyesen azt gondolom, hogy Robert Fico négy évig kormányfő lesz" – magyarázta Procházka. Nem mondta ki, hogy Fico helyén számára ki lenne elfogadhatóbb: Robert Kaliòák belügyminiszter vagy Peter Pellegrini (Smer-SD) beruházási miniszterelnök-helyettes.
Robert Ficót április 14-e óta a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Nemzeti Intézetében (NÚSCH) ápolják. A kormányfő saját autóján, testőrei kíséretében érkezett az intézetbe, ahol kardiológiai vizsgálatoknak vetették őt alá, és megfigyelés alatt tartották. A jelenlegi hírek szerint a hét végéig ott marad. Az egészségügyi problémái miatt törölte e heti hivatalos programját. Helyette a parlamentben Peter Pellegrini terjesztette elő a kormány programnyilatkozatát.
