2016. december 27., 09:35

Kaliòák: ellenálltunk a kvótáknak

POZSONY. A hatékony szolidaritás elvét a máltai uniós elnökség is folytatja majd – számolt be Robert Kaliòák belügyminiszter, aki erről Carmel Abel máltai belügyminiszterrel személyesen is tárgyalt.
201612270936530.kali01.jpg

Robert Kaliòák emlékeztetett, hogy az uniós tagországok a szeptember 16-i nem formális pozsonyi csúcstalálkozón jóváhagyott, úgynevezett Pozsonyi útiterv keretében intézkedéseket foganatosítottak a migrációs válság kezelésére. A belügyminiszter ezt a szlovák uniós elnökség nagy sikerének tartja.

„A szlovák elnökségbe világos célkitűzéssel fogtunk bele, s azt gondolom, hogy annak minden pontját teljesítettük” – jelentette ki Kaliòák. Mint mondta, a szlovák elnökségének két alapvető feladatot határozott meg, mégpedig elindítani az európai határ- és parti őrséget (az ún. új FRONTEX-et), valamint ellenállni a migránsok szétosztására vonatkozó kötelező uniós kvóták bevezetésével kapcsolatos nyomásnak. „Az európai határ- és parti őrséget októbertől működik, december 6-7-én pedig sikerült előkészítenünk egy 1500 tagú gyorsreagálású egységet. A kvótáknak becsületesen ellenálltunk, ráadásul saját javaslattal álltunk elő, s először történt meg, hogy a hatékony szolidaritásról kezdtünk el beszélni” – mondta Kaliòák.

A belügyminiszter úgy véli, a migránsválság elején az európai államok két csoportra osztódtak, a menekültkvótákat támogatókra és azokat ellenzőkre. Jelenleg egyre több ország valahol középtájon helyezkedik el, kompromisszumos javaslatot keres. „Mi határozottan a középtájon foglalunk helyet, mert egy olyan elfogadható javaslatot készítettünk elő, amely biztonságosabbá teheti Európát” – jelentette ki Kaliòák. Hozzátette: számos kétely övezte a hatékony szolidaritás példáját, amit Szlovákia a menedékjogot kérők esetében Ausztriával szemben alkalmazott, végül azonban sikeres projekt született. Ausztria ugyanis 2015-ben egyetértési memorandumot írt alá Szlovákiával.

„Olyan embereknek nyújtottunk segítséget, akik a zsúfolt traiskircheni menekülttáborban nyomorogtak, s még az alapvető higiéniai szükségleteiket sem tudták kielégíteni” – mutatott rá a miniszter. Hozzátette: egy év alatt a bősi létesítmény kapuin 1200 ausztriai menedékjogot kérő szír polgár lépett át. A tárcavezető egyúttal hangsúlyozta, a bősi táborban biztonsági incidensre nem került sor, mindenki számára világos volt, hogy miként kell viselkedni, s mire számíthat a szabályok esetleges megsértése esetén.

„Ez a konkrét modellje annak, hogy miként kell megvalósítani a hatékony szolidaritást... Ez teljesen konkrét számokkal párosuló konkrét segítség volt, ráadásul több embert érintett, mint a ránk vonatkozó áthelyezési sémák” – mutatott rá Kaliòák. Kiemelte, hogy valamennyi ideérkező menekült mindaddig Bősön maradt, amíg Ausztriában nem döntöttek róluk. Ekképp nem került sor másodlagos mozgásra, ami a tárcavezető szerint az áthelyezés mechanizmus alapvető problémája.

Kaliòák úgy véli, a migránsválság megoldásának rendszerébe a hatékony szolidaritáson kívül a schengeni határok fokozott védelme, továbbá a rendőrök tranzitországok megsegítését célzó kiküldése és az is beletartozik, hogy anyagiakat nyújtsunk a migránsok határainkon túli támogatására. Egy ilyen rendszer véleménye szerint „sokkal hatékonyabb annál, amelyet a kötelező kvóták kapcsán gondoltak ki”.

Megosztás