Kaliòák: elképzelhető Szlovákia megyei önkormányzatok nélkül
Kaliòák erről az ESO elnevezésű államigazgatási reform második fázisának parlamenti vitája során beszélt. A miniszter szerint az állam hatékonyabban tudna működni bizonyos felesleges adminisztrációs terhek nélkül. A vita során megemlítette, hogy néhány intézmény hatáskörében felesleges átfedések vannak. Példaként a mezőgazdasági tárca szervezeteit említette. A belügyminiszter azt állítja, hatékonyabbá kell tenni az államigazgatást, az ESO programnak pedig pontosan ez a célja.
Az államigazgatási reform második fázisában megszűnne 248 helyi közigazgatási hivatal, s 72 járási szintű hivatal jönne létre. A tervek szerint ősszel megszűnnek a kerületi környezetvédelmi hivatalok, a kerületi közlekedési hivatalok, valamint a kerületi föld-, erdészeti- és kataszteri hivatalok. Ezek kompetenciáit egy integrált helyi államigazgatási szerv, a járási hivatal veszi majd át. Kassán és Pozsonyban csak egy-egy ilyen hivatal működik majd.