Kaliòák: december 1-jén léphet életbe a harmadik fegyveramnesztia
„Azt gondoljuk, most jött el az ideje annak, hogy a leadott fegyverek számát egy következő amnesztia alkalmával megközelítőleg 10 ezerre kerekíthetnénk. Fontos a megfelelő felvilágosítás“ – jelentette ki a belügyminiszter. „2004-ben merült fel a gondolat, hogy Szlovákiában elkövetett bűnesetek száma nem éppen a legalacsonyabb“ – magyarázta az amnesztia meghirdetésének szándékát Kaliòák. 2005-ben ezért hirdették meg a fegyveramnesztiát, „ami nagy sikerrel végződött. A rendőrség több alkalommal kérte, ismételjük meg“ – hangsúlyozta. Az első körben az emberek még bizalmatlanok voltak, nem lesznek-e esetleg illegális fegyvertartásért megbüntetve, melyet esetleg örököltek, vagy a második világháború óta rejtegetnek.
Az első fegyveramnesztia óta megközelítőleg 50 százalékkal csökkent a fegyverrel elkövetett bűnesetek száma. Például 2004-ben 440, az elmúlt évben pedig csupán 214 ilyen eset történt.
Az illegális fegyverkereskedelem visszaszorítását a belügyminisztérium elsődleges feladatának tartja – hangsúlyozta Kaliòák. A fegyverek automatizált vizsgálatát bővíteni kellene. A fegyveramnesztia harmadik köre után a minisztérium a ballisztikai nyilvántartással foglalkozik majd, ami egyszerűsítve a fegyverek DNS vizsgálatát jelenti, ami nagy segítséget jelenthet a bűnesetek felderítésénél és a bizonyítási eljárások során. Ez a bizonyos harmadik kör lehetne az alapja egy ilyen nyilvántartás létrehozásának, ugyanis minden egyes törvényesen bejegyzett fegyver „hivatalos lenyomatot, bejegyzést“ kapna.
Az első fegyveramnesztiára 2005-2006-ban került sor, mely 12 hónapig tartott. A polgárok ez idő alatt 3463 fegyvert szolgáltattak be. A másodikra 2010 júniusában került sor, amikor 4367 fegyvert és 45 684 darab lőszert adtak le.
A legtöbb leadott fegyver iránt maguk a tulajdonosok mutattak a legnagyobb érdeklődést, bejegyeztették, használaton kívülivé tették, vagy eladták. Csupán elenyésző részét foglalta le az állam. Az első körben 259, a másodikban pedig 372 fegyver került az állami tulajdonba. Mindkét fegyveramnesztia idején a Pozsonyi kerület polgárai szolgáltatták be a legtöbb fegyvert – az első körben 665-öt, a másodikban pedig 867 darabot.