2015. május 25., 12:49

Kažimír: adósságcsökkentésre megy a Slovak Telekom eladásából befolyó pénz

POZSONY. Elsősorban az államadósság csökkentésére költi a kormány azt a pénzt, amelyet a Slovak Telekomban levő 49 százalékos részesedésének eladásáért kap a Deutsche Telekomtól – mondta Peter Kažimír pénzügyminiszter.
A kormány múlt héten döntött meg a Slovak Telekom kisebbségi hányadának 900 millió euróért történő eladásáról. Ebből 800 millió euró a számlákra kerül, a fennmaradó összeg pedig egyelőre lekötve marad az ez idő tájt folyó bírósági perek költségeinek a fedezésére. „Ahogy a pénzek beérkeznek az Államkincstár számlájára, az első pillanattól kezdve fedezik az államadósságot” – hangsúlyozta Kažimír.

Megemlítette, hogy pénzügyminiszterként a vonatkozó törvényből eredően ezeket a pénzeket csak az adósság csökkentésére használhatja fel. Ha más célra akarná fordítani, ahhoz a kormánynak és a parlamentnek is hozzá kellene járulnia. Ennek példájaként a kórházak állami pénzeszközökből 2011-ben történt adósságmentesítését említette.

Kažimír azt a véleményét is megismételte, hogy az olasz Enel társaság által jelenleg árusított Szlovák Villamos Művekben (SE) meglevő 66 százalékos részvénycsomag értéke nullához közelít. „Ezt már egy ideje ismételgetjük, szerintem az Enel részesedése eladhatatlan. Azzal kapcsolatban több tucat jogvita folyik, mindmáig nem szabták meg az árat, és ott a félkész az atomerőmű” – sorolta az okokat, hozzátéve: az Enel kötelessége a mohi atomerőmű bővítésének befejezése.

Ivan Švejna, a Most-Híd alelnöke ezzel kapcsolatban kifogásokat emelt a kormány lépései miatt. „Csodálkozom, hogy ha az SE értéke nulla, akkor miért legyeskednek körülötte bizonyos pénzügyi csoportok. Kétszer rontottak be a társasághoz a kommandósok. Felvetődik a kérdés, hogy mindezzel mi a kormány szándéka” – jegyezte meg.

Szerinte a válasz éppen az lehet, hogy a kormány nyomást gyakoroljon a villamos művek részvénycsomagja értékének csökkentésére. Ez már abban is megmutatkozott, hogy egyes előző érdeklődők már elvesztették érdeklődésüket a részvények megszerzése iránt – mutatott rá Švejna

Az ellenzéki politikus a Slovak Telekom eladásából származó összeget a nyugdíjrendszerre költené. „A nyugdíjrendszerünk hiányos. Én ebből a pénzből valamennyit annak strukturális reformjára költenék" – fejtette ki.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.