Kábítószert keresnek a vasútállomásokon a rendőrök
POZSONY. Kábítószer-ellenes akciót tart március 11-én, szerdán a vasúton a rendőrség. Elsősorban a diákokat ellenőrzik majd a személyvonatokban és a vasútállomásokon.
Michal Slivka, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta: a rendőrök főként a személyvonatokban és a vasútállomások helyiségeiben keresnek kábítószert. Munkájukat speciálisan kiképzett drogkereső kutyák is segítik.
Az akció oka a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények számának évközi növekedése a vasúton. „Míg 2012-ben a rendőrség 4 ilyen bűncselekményt leplezett le, 2013-ban már 7-re, tavaly pedig 14-re nőtt ezen esetek száma” – mondta el a rendőrségi szóvivő.
A rendőrség a megelőzésre összpontosít, a fiatalokat meg szeretné védeni a drog birtoklásától és fogyasztásától. „A diákok egyre gyakrabban utaznak vasúton az őket érintő kedvezményeknek köszönhetően, ezért az utasok általunk ellenőrzött csoportját főként a diákok képezik majd” – egészítette ki az elmondottakat Slivka.

Forrás
Webnoviny.sk