2014. január 14., 12:37

Jozef Šimko a 13. hivatalos államfőjelölt

POZSONY. Már a Modern Szlovákia Pártja támogatását élvező Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere is hivatalos államfőjelöltnek számít.

Jozef Šimko január 9-én adta le a polgárok támogató aláírásait tartalmazó íveket a parlamentben. Pavol Paška házelnök írásban közölte az érintettel, hogy elfogadta a jelöltségére vonatkozó javaslatot – tájékoztatott a Modern Szlovákia Pártja (SMS) elnöke, Milan Urbáni.

A parlament hivatala még két köztársasági elnökjelölt, a Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) által támogatott Ján Jurišta és Helena Mezenská polgári jelölt aláírásgyűjtő íveit vizsgálja. A támogató aláírások leadásának határideje január kilencedikén telt le. Pavol Paška házelnöknek a vonatkozó törvények alapján hét napon belül kell értesítenie a jelölteket, hogy teljesítik-e az előírt feltételeket.

Jozef Šimkoval együtt tehát 13-ra emelkedett a hivatalos államfőjelöltek száma. Indul még a megmérettetésen Robert Fico, Pavol Hrušovský, Andrej Kiska, Bárdos Gyula, Ján Èarnogurský, Milan Kòažko, Radoslav Procházka, Peter Osuský, Jozef Behýl, Viliam Fischer, Milan Melník és Stanislav Martinèko.

Akár beszállhat a küzdelembe Ján Jurišta és Helena Mezenská, akár nem, idén mindenképp rekordszámú jelölt küzd meg a köztársasági elnöki tisztségért. A 2009-es államfőválasztás során 7, 2004-ben 12, 1999-ben pedig 10 jelölt közül lehetett választani.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.