2018. október 10., 16:03

Jövőre 520 euróra emelkedhet a minimálbér

övőre a jelenlegi 480 euróról 520 euróra emelkedhet a minimálbér összege. A kormány szerdán hagyta jóvá a Munkaügyi Minisztérium javaslatát.

minimalber.jpeg
Fotó: archívum
A mostani évvel összehasonlítva 2019-ben 40 euróval emelkedhet a havi minimálbér, így az órabér elérné a 2,989 eurót. Ez nettó 430,35 eurót jelent hónaponként, ami a 2018-as év 403,18 eurós összegéhez hasonlítva havi 27,17 eurós növekedést mutat.

A munkaügyi tárca azok után terjesztette a kormány elé a minimálbér emeléséről szóló javaslatát, hogy a szociális partnerek ebben az évben sem tudtak megegyezni egymással. A szakszervezetek 635 euróra akarták emelni a minimálbért, ami a jelenlegi állapothoz képest 130 eurós emelést jelentett volna. A munkaadók képviselői ugyanakkor egy olyan mechanizmust vezettek volna be, amely előre meghatározott mutatók szerint rendszeresen emelte volna a minimálbért.

A tárca szerint jövőre a háztartások bevételei összesen 50,4 millió euróval fognak emelkedni, ami a munkavállalók biztosítási járulékának és az adónak a leszámolása után körülbelül évi 37,7 milliós tiszta bevételt jelent. „A munkavállalók érintett csoportjában ez így éves szinten átlagban 249,49 eurónyi nettó bevételnövekedést mutat” – számította ki a munkaügyi tárca.

A hatásokról szóló záradék szerint a minimálbér emelése azokat az alkalmazottakat érinti, akiknek a bére 520 eurónál kevesebb. Azoknak az alkalmazottaknak a száma, akinek teljesen vagy részben emelkedni fog a bére vagy a fizetése, a minisztérium szerint 151 000-re tehető.

A minisztérium ugyanakkor nem zárja ki, hogy a minimálbér emelése negatívan érinthet egyes munkaadókat, főleg a szállásadói vagy étkeztetési szolgáltatások területén. Ugyanakkor az emelésnek ösztönző hatása lehet a munkanélküliekre.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.