Jövő héten is folytatódik az elhúzódó parlamenti ülés
Többnyire képviselői kezdeményezésekkel kell majd foglalkozniuk a honatyáknak.
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) törvénymódosító javaslatával védelmezni akarja a korrupciós, adózással kapcsolatos és a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények bejelentőit. Tavaly szeptemberben a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) ezt a javaslatot nem támogatta, Robert Kaliòák belügyminiszter pedig bejelentette, hogy az általa irányított tárca elkészíti a saját indítványát. Múlt évben a jogszabály módosítása mellett szavaztak a KDH, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO), a Most-Híd, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői, néhány független honatya, valamint a kormánypárti Renáta Zmajkovièová.
Igor Matoviè és Martin Fecko, az O¼aNO két képviselője büntetni akarja azokat a cégeket, amelyek nem fizetik ki a vállalkozók által elvégzett munkáért járó, kiszámlázott összegeket. A vállalkozók büntetőjogi védelmének bevezetését a Büntető törvénykönyv módosításával akarják elérni.
A Daniel Lipšic vezette Új Többség (NOVA) képviselői a parlamenti képviselők megválasztásának rendszerét próbálják megváltoztatni. Az elképzelés szerint a polgárok a képviselők egyik felét a pártok jelöltlistáin át választhatnák meg (ez a jelenleg működő, ún. arányos rendszer), a másik felét pedig úgy, hogy valamennyi választókörzetből egy-egy honatya kerülne a törvényhozásba. Emellett egy alkotmánymódosító indítvánnyal javasolják a referendum érvényességéhez szükséges minimális kvórum megszüntetését. A jelenlegi törvény alapján a népszavazás akkor érvényes, ha azon a választásra jogosult polgároknak legalább az 50 százaléka részt vesz. A módosítást követően a népszavazáson résztvevők abszolút többsége döntene.
A 35. parlamenti ülés keretében heves vita várható Szlovákia tízéves uniós tagságával kapcsolatos évfordulós, illetve értékelő jelentés, illetve az ország 2013-as kül- és európai politikájával foglalkozó jelentés kapcsán. Mindhárom dokumentumot Miroslav Lajèák külügyminiszter terjeszti elő. A vitában mások mellett Mikuláš Dzurinda kétszeres ex-kormányfő is felszólal majd.
A képviselők nagy érdeklődését válthatja majd ki az uzsoratevékenységet folytató, nem banki társaságok működéséről és a végrehajtások számának jelentős megnövekedéséről szóló jelentés is, amelyet Tomáš Borec igazságügyi miniszter terjeszt majd elő. A tárcavezető a dokumentumban leszögezi, hogy a nem banki társaságok oldaláról megnyilvánuló méltánytalan és agresszív üzleti praktikák abnormális mértékben elburjánzanak, Szlovákiában több ezer olyan fogyasztó van, akiket a nem banki szubjektumok megkárosítottak és a továbbiakban is megkárosítanak. „Annál rosszabb az a megállapítás, hogy gyakran a lakosság társadalom peremére szorult rétegeiről van szó, amelyek nagyon bonyolult anyagi helyzetben vannak, s egyetlen kiutat a nem banki társaságtól felvett gyors kölcsönben látják” – mutat rá Borec.