Jövő évtől a civileknek is lehetősége nyílik a "katonásdira"

A megszabott feltételeket teljesítő érdeklődők majd 12 hetes kiképzésen vehetnek részt. Ingyenes elszállásolásukat és étkeztetésüket az illetékesek biztosítják, s a szükséges felszerelést is kölcsönkapják – olvasható a Noviny.sk-n, a kereskedelmi JOJ televízió internetes portálján.
Ami csöppet sem mellékes: az önkéntesek kiképzésükért a törvénymódosító javaslat alapján 375 euró készpénzt is kapnak. Mivelhogy állami hozzájárulásról, nem pedig jövedelemről van szó, a pénzügyminisztériummal történő egyeztetés után leszögezhető: ebből az összegből majd nem kell adót fizetniük. Sőt, a kiképzésen résztvevők útiköltségét is megtérítik, illetve a szociális és egészségbiztosítással kapcsolatos bónuszokban is részesülhetnek.
Martin Glváè védelmi miniszter kifejtette: az önkéntes katonai szolgálat az aktív tartalékosságot kiegészítő egyik szolgálati forma lesz. Egyúttal lehetőséget is jelent arra, hogy a legjobbak a hivatásos katonák között kössenek ki. A miniszter leszögezte: megvannak az ahhoz szükséges rendszereik, hogy a kiképzésre ne juthassanak be a túlzottan militáns viselkedésű személyek.
Azt is részletezte, hogy a kiképzés majd két részből: egy 9 hetes alapképzésből és egy 3 hetes szakmai előkészítésből áll. Az önkéntes katonai szolgálatra azon feddhetetlen előéletű, megbízható polgárok jelentkezhetnek, akikkel szemben nem indult büntetőeljárás. Továbbá legalább középfokú szakvégzettséggel is rendelkezniük kell, tudniuk kell kommunikálni az államnyelven, valamint szellemi és fizikai téren is megfelelőnek kell bizonyulniuk. E kiképzés végzősei majd elmondhatják magukról: elsajátították azokat az alapvető ismereteket és készségeket, amelyek szükségesek a fegyveres erők és a válságmenedzsment feladatainak teljesítéséhez.
A védelmi tárca az önkéntes előkészítéssel igyekszik megoldást találni a tartalékos katonák jelentős mértékű hiányának enyhítésére. A kiképzés sikeres elvégzése után annak résztvevői 2. fokú katonai rangot kapnak, s azt követően besorolják őket a fegyveres erők tartalékosai közé – áll a vonatkozó javaslatban.
A miniszter azt gondolja, hogy érdeklődés mutatkozik a kiképzés iránt, amely a kötelező katonai szolgálat eltörlése után hiányzott. A kiképzésen majd folyamatosan évente több mint 150 polgár vehet részt – ismertette a tárca szándékát a miniszter. Milan Maxim, az Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek vezérkari főnöke elmondta: nem a pénznek kellene a fő ösztönzőt jelentenie a kiképzés iránt érdeklődők körében.
"Az önkéntes katonai előkészítésre jelentkezőknek az anyagi biztonságuk megteremtésére irányuló igyekezetükön túl főként nagyfokú hazafiasságot és a saját országuk biztonságáért érzett társfelelősséget kellene érezniük" - hangsúlyozta Maxim.