Jóváhagyták a harmadik fegyveramnesztiát
POZSONY. Zöldet kapott a parlamentben a harmadik fegyveramnesztia, amely december 1-től lép hatályba. A belügyi tárca ettől az illegálisan tartott fegyverek számának csökkenését reméli. Az újabb - a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvénymódosítással bevezetésre kerülő - amnesztiát, a jelenlevő 131 képviselő közül 130 szavazta meg.
A fegyveramnesztia érvénybe lépésétől az remélhető, hogy a jövőben kevesebb illegális fegyverrel elkövetett bűncselekménytől kell rettegnünk. Az amnesztiának köszönhetően azokat a fegyvereket isb eazonosíthatják, amelyeket esetleg már valamilyen bűncselekmény során használtak – tájékoztat a TASR hírügynökség.
A polgárok tehát 2014. december 1-e és 2015. május 31-e között nyugodtan leadhatják illegálisan tartott fegyvereiket a rendőrségen, azért semmiféle büntetésben nem részesülnek. Azokat aztán szakértők vizsgálják majd meg. Az emberek a törvény által megszabott időszakban legalizálhatják fegyvereiket. Ha ezt nem teszik meg, akkor a fegyver állami tulajdonba kerül.
Robert Kaliòák belügyminiszter nemrég tett kijelentéséből kitűnik, hogy az előző fegyveramnesztiákkal sikerült felére csökkenteni a lőfegyverekkel elkövetett bűncselekmények számát: míg 2004-ben 440 ilyen tettet hajtottak végre, addig tavaly már csak 214-et.
Az első fegyveramnesztia 2005 és 2006 között 12 hónapig tartott, akkoriban a polgárok 3463 illegálisan tartott fegyvert adtak le. A fegyveramnesztia második köre során, amely hét hónapig tartott, és 2010 júniusában végződött, a polgárok 4367 fegyvert vittek be a rendőrségre. Kaliòák arra számít, hogy hamarosan tízezerre növelhető a leadott fegyverek száma.
A rendőrség bűnügyi intézetének ballisztikai osztályvezetője, Ján Zemeník úgy becsülte, hogy Szlovákia lakosai a harmadik fegyveramnesztia során hozzávetőleg 2000-5000 fegyvert, valamint több ezer lőszert adnak majd le.
Az előző fegyveramnesztiák során a leadott fegyverek többsége iránt az eredeti tulajdonosaik mutattak érdeklődést, akik nyilvántartásba vetették, felértékeltették, átalakítatták vagy eladták azokat. Csupán a fegyverek kis hányada (az első körben 259, a másodikban 372 darab) került az állam kezébe. A legtöbb fegyvert (665, majd később 867 darabot) a Pozsony megyében élők adták le.

Forrás
TASR