2015. május 25., 12:20

Jóváhagyta a Váhostav szerkezetátalakítását a bíróság

POZSONY. Jóváhagyta a Váhostav-SK építkezési vállalat szerkezetátalakítására vonatkozó tervet Katarína Bartalská bírónő – tájékoztatott a Denník N internetes portál két, bíróságokhoz közeli forrásra hivatkozva.
Az ítélet hamarosan hivatalosan is nyilvánosságra kerül, a Kereskedelmi Közlönyben teszik azt közzé. A bírósági döntés végső határideje május 22-én járt le.

„A Váhostav menedzsere előtt így kinyílt a jövőbe vezető út, azaz az állammal közös konzorcium több százmillió eurós, már leszerződött autópálya-építésre vonatkozó megrendeléseket köthet” – írja a Denník N.

Juraj Široký céggel kapcsolatos érdekeinek szempontjából a csődeljárás sokkal rosszabb lehetőség lett volna. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy kiárusítják a vállalat vagyonát. „Bartalská ezzel a lehetőséggel akkor élhetett volna, ha azt gondolná, hogy törvényellenes a szerkezetátalakítás, amely során a Váhostav megtisztulna az adósságaitól. A bírónő azonban nyilvánvalóan nem lát erre vonatkozó indokokat” – írja a Denník N.

Az illetékesek nem fontolták meg azokat az ellenzéki véleményeket, amelyek szerint Širokýnak elég pénze van arra, hogy ne mások kárára válhasson meg a tartozásaitól. A szerkezetátalakítás kapcsán azonban számos kétely merült fel azzal kapcsolatban, hogy a Váhostav-SK esetleg törvényellenesen járt el az adóssága csökkentése során.

Katarína Bartalská, a Pozsony I-es számú Járásbíróság bírája a TASR h=rügynökségnek leszögezte, hogy a Váhostav-SK szerkezetátalakítási tervével kapcsolatos határozatot törvényes időben, a vonatkozó jogszabállyal összhangban adták ki, s azt hamarosan közzéteszik a Kereskedelmi Közlönyben. A bírónő a határozat tartalmával kapcsolatban nem árult el részleteket. Pavol Adamèiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője a bírónő álláspontját összegezve elmondta: azzal kapcsolatban a határozat közlönybeli megjelentetése után nyilvánítanak véleményt.

A Pravda napilap értesülései szerint a Váhostav-SK társaság vezetősége a bíróság döntéséről még nem kapott hivatalos értesítést. „Egyelőre hivatalosan semmit nem kaptunk. A jogászaink már foglalkoznak ezzel“ – közölte Tomáš Halán, a Váhostav szóvivője.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.