2011. augusztus 11., 12:24

Jótékonykodjanak az államtitkárok

POZSONY. Még be sem terjesztette a jövő évi költségvetés tervezetét Ivan Mikloš pénzügyminiszter, máris látszik, hogy hatalmas „hiány-lyukakat” kell majd betömni. A pénzügyi tárca adót emelne, kevésbé gondolkodik a kiadások lefaragásán és a takarékosabb állami szerkezeten.
A tavaly elfogadott takarékossági, konszolidációs kormányzati csomagban nem tettek említést arról, hogy az első félév végeztével busás jutalmakat, prémiumokat fizetnek majd ki az egyes tárcák vezetőinek. Az igazság az, hogy csak a gazdasági és a védelmi tárcánál vették komolyan a takarékoskodást, s nem osztottak jutalmakat.

A környezetvédelmi miniszter azonban fejenként 6800 eurós prémiumot adott államtitkárainak –állapította meg Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke. Kifogásolja, hogy az elmúlt fél évben nem is lehetett hallani Branislav Cimerman és Patrícia Hradilová államtitkárok nevét „valamilyen alkotó, jelentős tevékenységgel összefüggésben”, ennek ellenére megjutalmazták őket. „A mezőgazdasági tárca inkább elfelejtette közzétenni a kifizetett jutalmak összegét, mert a tavalyi év végeztével beállították a tárcák közötti rekordot”.

A legtöbb jutalmat a pénzügyminisztérium dolgozói kapták. Ivan Mikloš pénzügyminiszter azzal érvelt, hogy a tárca több embert elbocsátott, és a béralapban így képződött többletet jutalom formájában szétosztották. Farkas szerint elgondolkodtató, hogy miközben a pénzügyminiszter növelte a munkanélküliséget, az állam számára egy fillért sem takarított meg, hiszen a többletpénzt jutalmak formájában szétosztották!

„Jó példával jár tehát tárcavezető kollégái előtt a pénzügyminiszter. Bemutatta, hogyan képzeli el a takarékosságot. Pedig az utóbbi hetekben gyakran járt Brüsszelbe az euróövezet pénzügyminisztereinek tanácsára, ahol bizonyára szembesült a kialakulófélben levő pénzügyi válsággal” – írja állásfoglalásában Farkas Iván. Az MKP politikusa kiemeli, ezek után hogyan fogja majd eladni a kormányban az adóemelésre vonatkozó, deficitcsökkentő terveit? Ami munkahelyek ezreinek megszűnésével járna.

A Magyar Koalíció Pártja elvárja a kormány tagjaitól, hogy komolyan vegyék a felkészülést a közelgő válság kihívásaira, sokkal komolyabban, mint 3 éve az előző kormányzat. A prémiumok, jutalmak osztogatásával most ennek ellenkezőjéről tettek tanúbizonyságot – állapította meg Farkas Iván, aki felszólította az államtitkárokat, a jutalom egy részét fordítsák jótékonysági célra! 
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.