Jogerőssé vált Lipšic büntetése

„A szeptember 19-ei büntetőparancs október 10-én vált jogerőssé. A törvényes időn belül senki sem nyújtott be fellebbezést“ – közölte hétfőn a pozsonyi bíróságok szóvivője, Pavol Adamèiak.
A Pozsonyi III-as számú Járásbíróság a szeptember 19-ei büntetőparanccsal Lipšicet halálokozás vétségében bűnösnek nyilvánította, ezért számára hároméves feltételes szabadságvesztést, valamint ötéves próbaidőt szabott ki. Emellett a bíróság hat évre megtiltotta valamennyi motoros jármű vezetését az ügyvédnek. A volt képviselőnek egy olyan programban is részt kell vennie, mely a közúti közlekedésben a baleset-megelőzésre irányul.
Daniel Lipšic tavaly szeptemberben az esti órákban a pozsonyi Kutuzov és Vajnorský utca kereszteződésében elütött egy 72 éves férfit, aki belehalt sérülése következményeibe. Az ügyvéd a baleset után lemondott parlamenti képviselői mandátumáról.
Mint arról korábban portálunkon is beszámoltunk, Daniel Lipšic 2016. szeptember 19-én Pozsonyban, a Pozsonyszőlősi úton (Vajnorská) Škoda Superb típusú gépkocsijával elgázolt egy 72 éves gyalogost. A balesetet követően kiszállt az autójából és elsősegélyben részesítette a sérültet. Nem sokkal később a mentők is megérkeztek, a nyugdíjast azonnal kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta, belehalt sérüléseibe. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy Lipšic nem fogyasztott alkoholt. A baleset követően a parlamenti képviselő lemondott mandátumáról, azóta ügyvédként tevékenykedik.
