Jelentősen megkönnyítené a válást az SaS
A liberális képviselők azt javasolják, hogy a parlament intézményesítse a házasság közös megegyezés általi felbontásának lehetőségét. Azt szeretnék elérni, hogy ne csak a bíróság mondhassa ki a válást, de bizonyos esetekben pl. gyermektelen házaspárok esetében elégedjen meg az állam egy közjegyző által jegyzőkönyve foglalt közös megállapodással.
A tervezet indoklása szerint a bíróságokon a válóperek során gyakran kutatják a válás okait azokban az esetekben is, amikor mindkét fél egyetért a házasság felbontásával. „Úgy gondoljuk, ha a házaspár már nem akar házassági kötelékben élni és fel akarja bontani a házasságot, a jogrendnek meg kell engednie, hogy ezt az intim aktust az állam beavatkozása nélkül hajtsa végre” - érvelnek a képviselők.
Juraj Droba és Martin Poliaèik szerint nincs ok a házasság felbomlásának okaival foglalkozni, ha a házaspár a válás mellett dönt és gyermektelen. Szerintük a közös megegyezéssel történő, jegyzőkönyvezett válási forma csak az első lépés lenne a felek közötti kapcsolatok komplex rendezésében. A volt házasoknak ugyanis meg kell oldani pl. a közös tulajdon elosztását is.
A törvénymódosító-javaslat ezért intézményesítené a házasság felbontását kimondva: ilyen megállapodást csak gyermektelen, illetve kiskorú gyermekkel nem rendelkező házaspárok köthetnek. Ezáltal esetükben szükségtelenné válna a bírósági tárgyalás lefolytatása.
Bár a javaslatot egyelőre - a beterjesztőn kívül - egy parlamenti párt sem véleményezte, feltételezhető, hogy azt sem a legerősebb ellenzéki párt a konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), sem pedig a Szlovák Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt nem támogatja majd. A javaslat sorsa így a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselőin múlik majd.
A válások száma Szlovákiában az utóbbi két évben csökkenő tendenciát mutat. A Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben 11 102 házasság végződött válással, ez a válások számának nem egész tíz százalékkal való csökkenését jelenti az egy évvel korábbihoz képest, amikor is több mint 12 ezer válóper végződött a házasság kötelékének felbontásával. A válások számának - még a huszadik század hatvanas éveiben kezdődött növekedése - 2005-ben állt meg.