Jelentős a fiatalok alkoholfogyasztása Szlovákiában
A túlzott alkoholfogyasztás közismerten káros hatással van az egészségre, az egyik legfőbb kockázati tényező. Általánosságban elmondható, hogy kevesebb szeszesital fogy Szlovákiában, mint az elmúlt évtizedben, ám ez a fiatalokra már nem igaz. Az egészségügyi minisztérium ezen változtatni óhajt.
Az alkoholfogyasztás mértékének csökkentése érdekében az állam többek között a szeszesital-forgalmazás körülményeire és a munkahelyi italozásra is jobban odafigyel majd - derül ki abból a munkaanyagból, amely több tárca számára határoz meg feladatokat. Mint kiderült, számolnak egy felügyelő szerv létrehozásával, amely a Közegészségügyi Hivatallal karöltve követné nyomon az akcióterv megvalósítását.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatása szerint az alkoholfogyasztás mértéke Csehországban, Magyarországon, Észtországban, Litvániában, Ukrajnában, Lettországban, Romániában, Szlovéniában, Szlovákiában és Lengyelországban meghaladja a többi uniós államban tapasztalt alkoholfogyasztás mértékét.
Egy kapcsolódó tanulmány szerint 1990 és 2011 között visszaesett Szlovákiában a szeszesital-fogyasztás, ám a fiatal korosztály esetében a csökkenés nem jelentős. Míg 2011-ben egy személy átlagosan 8,7 liter tiszta szesznek megfelelő alkoholt fogyasztott, a 15 év fölöttiek esetében 10,2 liter/fő, a 18 év fölöttiek esetében pedig 10,6 liter/fő volt az éves fogyasztás mértéke. Az ismertetett statisztika nincs tekintettel a zugfőzdékből származó szeszesitalok fogyasztására.