2013. július 26., 13:07

Játéktermi rablók kerültek rendőrkézre

POZSONY. Öt fiatalt, köztük egy dunaszerdahelyit gyanúsít a rendőrség pozsonyi játéktermek kirablásával. A bűntettekre 2013 februárja és áprilisa között került sor.

Az első eset február 20-án történt Pozsonyban, a Peènianská utcában. A 18 éves pozsonyi Radek és ismeretlen társa hajnali két óra körül bement a játékterembe, fegyvert fogott a bárnál tartózkodó két alkalmazottra pénzt követelve tőlük. Az egyik nő életét féltve átadott a rablóknak egy pénztárcát, amelyben megközelítőleg 2000 euró volt. Az elkövetők egy személyautóval menekültek el a helyszínről, amelyet harmadik társuk vezetett.

Hasonló bűncselekményt követett el a 19 éves nagyszombati Marek két 20 éves pozsonyi társával, Romannal és Jozeffel. Õk március 30-án, délután két órakor raboltak ki egy játéktermet a fővárosban. A három fiatal Škoda Octavia típusú autóval érkezett a helyszínre. Jozef ült a volán mögött, Roman pedig felmérte a terepet. Cigarettát és chipset vásárolt a játékteremben, majd visszatért az autóhoz. Ezt követően Matej álarcot öltött és bement a szórakozóhelyre. Fegyverrel a kezében pénzt követelt a játékterem alkalmazottjától, aki életét féltve több mint 3400 eurót rakott a rabló hátizsákjába. Matej zsákmányával beszállt a várakozó autóba és társaival elhajtott a helyszínről.

Két nappal később, április 1-jén a 20 éves pozsonyi Jozef és a 19 éves dunaszerdahelyi Zoltán fosztott ki egy játéktermet a fővárosban. Jozef röviddel éjfél után terepszemlét tartott, társa pedig megközelítőleg egy órával később kirabolta a szórakozóhelyet. Zoltán mintegy 1200 eurót zsákmányolt. A helyszínről társával ő is gépkocsival menekült el.

A rendőrség öt személyt gyanúsított meg a játéktermi rablásokkal. Ha bűnösségük bebizonyosodik, 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. A pozsonyi Jozef vizsgálati fogságban van, a másik négy gyanúsított szabadlábon védekezhet – közölte Karina Považanová, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.