Január 8-án a révkomáromi nagygyűlés 20. évfordulójára emlékezünk

A felvidéki magyarság II. világháború utáni legnagyobb politikai eseményeként számon tartott nagygyűlés kulcsszava a magyarság Szlovákia államhatárain belüli önrendelkezése volt. A Városi Sportcsarnokban megtartott nagyszabású rendezvényen pártállásra való tekintet nélkül fontosnak tartotta részvételét valamennyi magyar parlamenti képviselő, s a felvidéki magyar polgármesterek és önkormányzati képviselők javarésze. A 3500 jelenlevő egynegyede be sem fért a sportcsarnokba, a többiek az épület előtt órákig fagyoskodva, hangszórón át hallgatták a benti beszédeket. A közös állásfoglalás javaslatát Duray Miklós, Kvarda József és Rózsa Ernő készítette, nagygyűlési előterjesztésre jóváhagyta a Magyar Koalíció Tanácsa, illetve a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnöksége.

A 15 éves évforduló alkalmából került sor a révkomáromi Csemadok-székház homlokzatán elhelyezett emléktábla felavatására. Az avató beszédet Duray Miklós, az Együttélés politikai mozgalom egykori elnöke tartotta. Azóta a hajdani nagygyűlés eszmeiségének őrzését fontosnak tartó révkomáromiak minden januárban tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést.

Bölcs József, Komáromfüss (Trávnik) egykori polgármestere a révkomáromi nagygyűléssel kapcsolatos állásfoglalás kilenc aláírójának egyikeként mond beszédet a szerdai jubileumi megemlékezésen.

„Az 1989-es rendszerváltás után azt gondoltuk, hogy a nemzetiségi problémák majd gyorsan megoldódnak, de az általunk elvártaknak épp az ellenkezője történt: inkább romlott a felvidéki magyar kisebbség helyzete. Majd 1993 után, azaz az önálló Szlovákiában még nagyobb problémáink adódtak, ezért az Együttélés politikai mozgalom berkeiben szükségét éreztük egy nagygyűlés összehívásának. Eleinte a többi párt nagyon ódzkodott a tervünktől, majd az utolsó pillanatban „a mozgó vonatba ugrott be“ úgy a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM), mint a Magyar Polgári Párt (MPP). Céljaink között szerepelt például az Európa Tanács 1201-es ajánlásának alapján megoldani a kisebbség közösségi önrendelkezésével kapcsolatos kérdéseket, továbbá kialakítani a különleges jogállású területet. Általában a felvidéki magyarság jogállásáról szóló törvényt és a Kisebbségi Nyelvek Chartáját hiányoltuk. Ez utóbbit aztán az illetékesek elfogadták. Igaz, hogy amikor a szlovák törvényhozás ehhez csatlakozott, akkor csak a számára legmegfelelőbb passzusokat hagyta meg. Kilencen írtuk alá azt az állásfoglalást, amelyben megfogalmaztuk a felvidéki magyarság igényeit, amelyeket az időszerű helyzetünkkel együtt 1994. január 8-án a szlovákiai magyarság megválasztott képviselőinek a nagygyűlésén tártunk fel, és vázoltuk, hogy mi mindent szeretnénk elérni“ – emlékezett vissza a két évtizeddel ezelőtti eseményekre Bölcs József.

„Sem 1994 előtt, sem pedig azóta ilyen nagygyűlésre nem került sor, amely valamennyi résztvevője bizonyos szintű legitimitással rendelkezett. Úgy éreztük, hogy a hatalom is tartott attól, hogy milyen különleges dolgok történnek majd a Városi Sportcsarnokban. Sajnos, végül kevesebb történt, mint ami történhetett volna. Akkor úgy képzeltem, hogy megalakul a Szlovákiai Magyar Nemzeti Tanács, de erre nem került sor. Egyértelműen nem jelenthető ki, hogy a nagygyűlés kudarcba fulladt vagy sikertörténetnek nevezhető. Már maga az a tény, hogy 3500-an összejöttünk közös célok érdekében, és hangot adhattunk az igényeinknek, sikerként értékelhető“ – folytatta Bölcs.

Mint elmondta, a nagygyűlésen rengeteg külföldi újságíró és tévés stáb is megjelent, tudósított a történtekről, de az így kiváltott visszhang sem igazán nyújtott érdemi segítséget a célok megvalósulásához. „A későbbiek folyamán egyre romlott a szlovákiai magyarság helyzete, Szlovákia területi felosztása sem valósult meg. Sajnálatos, hogy napjainkban is egyre több olyan politikai párt és civil társulás alakul meg, amelyek az itteni magyarság összefogása helyett annak szétforgácsolódását segítik elő“ – fűzte hozzá.

Bölcs József úgy véli, meg kellene próbálni a húsz évvel ezelőttihez hasonló nagygyűlést szervezni, mivel a felvidéki magyarság 1994-ben megfogalmazott problémái azóta sem oldódtak meg. „Az ifjabb nemzetéknek 69 évesen is segítenék mindabban, amiben tudok. Csakhogy miközben a fiatalok krémje megélhetési gondjai miatt külföldre távozik, ki fogja majd össze hasonló célok érdekében a hazai magyarságot?“ – tette fel végül a kérdést.

Petheő Attila előbb magánemberként, néhány éve pedig a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnökeként szervezi az 1994-es révkomáromi nagygyűléssel kapcsolatos megemlékezéseket. Mint portálunknak elmondta, tíz évvel ezelőtt azért fogott a szervezésbe, mert az újkori felvidéki magyar történelemnek egy rendkívül fontos állomásának tartja a nagygyűlést. Tevékenységét a Csemadok járási elnökeként is folytatta. „Ezt egy felvidéki magyar közösségi ügynek tartottam, és tartom ma is. Nagyon sajnáltam, hogy az eseményen egykor résztvevő politikusok és más közéleti személyiségek nem vállalták a múltidéző megemlékezések szervezését“ – tette hozzá.

A Csemadok Komáromi Területi Választmányának a nagygyűlés 15. évfordulója alkalmából egy emléktáblát sikerült elhelyeznie a Kossuth téri Csemadok-székház falán. „A táblán levő térképen a magyarok által lakott területet jelöltük be, és örökérvényű üzenetként egy Dsida Jenő-idézetet tüntettünk fel: „mindig magunkért, soha mások ellen“. Ha mi nem vettük volna át a fáklyát Bölcs Józseféktől, akkor talán azok sem idéznék fel az 1994-ben történteket, akik itt-ott előszeretettel hangoztatják, hogy autonómiára van szükségünk” – mondta.

Petheő Attila szerint a felvidéki magyarság egy óriási lehetőséget hagyott ki azzal, hogy nem jött létre a Felvidéki Magyar Nemzeti Tanács, ami hatékony lépés lehetett volna az önrendelkezés, az autonómia kivívása érdekében. „Úgy vélem, hogy az eltelt 25 év politizálását és közéleti ténykedését nagyon jól jellemzi az, hogy a ´94-es esemény is majdnem feledésbe merült. Akárcsak más területeken, úgy ez ügyben is sokkal többet kellett volna tenni, s ezzel tovább éltetni, összefogni a felvidéki magyarságot. Szerintem önrendelkezésről, autonómiáról lehet és kell is beszélni, de sajnálatos, hogy egy nemzedék kiesett a felvidéki magyar közéletből. A közéleti tevékenységből részt vállaló, jelenlegi 30-40 évesek nemzedékének a dolga az, hogy megpróbáljuk kiépíteni az utánpótlást. Nem feltétlenül csak pártokra, hanem a közösségért munkálkodni akaró civil társulásokra is gondolok“ – fejtette ki.

A Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke úgy véli, jelenleg rendkívül nehéz lenne egy, a húsz évvel ezelőtti nagygyűléshez hasonlót megszervezni. Ennek okát abban látja, hogy nagyon szétforgácsolódott a felvidéki magyar közösség, amely ráadásul sokkal inkább a saját egzisztenciális problémáival van elfoglalva, mint azzal, hogy megküzdjön az autonómiáért. „Sajnos, az emberek nem nagyon becsülik azokat, akik a közösségért próbálnak tenni valamit. Szerintem tehát ahhoz, hogy 2014-ben egy tényleges tömegbázison és közös megegyezésen nyugvó nagygyűlés vagy más hasonló rendezvény megvalósulhasson, óriási konszenzus kellene“ – mondta portálunknak Petheő Attila.