2018. július 23., 13:08

Ján Kuciak utolsó ügye: Drogos pénzeket mostak tisztára a Tátrában

Az Aktuality.sk portál egy újabb ügyet hozott nyilvánosságra, amelyen a meggyilkolt Ján Kuciak halála előtt dolgozott. A cikk egy veszélyes drogkartellről szól, amelynek főnöke Silvio Aquino ellenőrizte a kokainüzlet nagy részét az Európai Unió területén, a piszkos pénzt pedig a Tátrában mosták tisztára.

drogcsempész hajó
Fotó: TASR

A drogot Latin-Amerikából szállították gyümölcsös konténerekben, a drog álcázására felhasznált banánok pedig a zöldségboltokban végezték, ki tudja, talán a szlovákiai boltokban is.

Aquino törvénytelen üzletéről a szlovák felesége is tudott. A pénzmosásra Felsőerdőfalván egy szállodát vásároltak, ahol azelőtt Aquino felesége is dolgozott. A maffiavezér a feleségével egy villát is építtetett itt később, ám röviddel a bírósági kihallgatását megelőzően meggyilkolták. A halála azonban nem rengette meg a drog bizniszt.

A belga narkóbáró

Amíg három évvel ezelőtt Aquinót meg nem gyilkolták, a fő gyanúsítottja volt annak az ügynek, amelyet csak „a legnagyobb drogeljárásként emlegettek Belgium történetében”. Az elkobzott dolgok közt több mint 8 millió euró volt készpénzben, drogokban, gépjárművekben és fegyverekben. Az eljárás több mint 4 évig tartott, a végső ítéletet 2017. február 1-jén mondták ki az ügyben. A kokain nagy részét a rotterdami kikötőn keresztül hozta be az Aquino család, ez lehet a magyarázata annak, hogy Hollandia az elmúlt években a latin-amerikai kokain-behozatal kapujává vált.

Az olasz származású Silvio Aquino az észak-kalábriai területet uraló Zingari családdal tartott fenn kapcsolatokat, amely az elmúlt tíz évbe 90 százalékban csatlakozott a Ndrangheta klánhoz, és az európai kokainkereskedelem nagy részét irányította.  A törvénytelen üzletből az Aquino család hatalmas készpénzmennyiséget gyűjtött össze. Két drága villájuk is volt és egy egész sportautóparkjuk, miközben semmilyen hivatalos bevételük sem volt. A nyomozás során kiderült, hogy a nyolc hónap alatt, amíg a rendőrség a családot megfigyelte, 2400 kilogramm jó minőségű kokaint hoztak be Európába, ami a becslések szerint az Európában 2014-ben lefoglalt kokainmennyiség 5 százalékát teszi ki.

Banános dobozokban került Európába a kokain

Az Aquino család közvetlenül Kolumbiából csempészte be a kokaint, banános konténerekben, mivel a gyümölcs gyorsan romló élelmiszer, az egész folyamat felgyorsult. A hivatalnokok többnyire nem kockáztatják, hogy az áru az alapos ellenőrzés miatt megromoljon.

Aquinóék az álcázásra használt banánok értékesítésének is megtalálták a módját, Hollandiában, Belgiumban, sőt Szlovákiában is kiépítettek egy hálózatot, és a banánokat élelmiszerboltoknak adták el. A megrendelők nem is sejtették, hogy a banánjaik a kokainszállítmányok töltelékeként kerültek az Atlanti-óceánon túlra. Az sem kizárt, hogy a prágai Lidl áruházba is hasonló módon kerülhetett egy rosszul kezelt kokainszállítmány.

Pénzmosás egy tátrai hotelben

Aquinóéknak a szervezett bűncselekmény egy fontos részletét is meg kellett oldaniuk: azaz, hogy hogyan legalizálni ekkora mennyiségű törvénytelen pénzt. És éppen a bűncselekmény eme fonalával kezdett el Ján Kuciak foglalkozni, mielőtt meggyilkolták.

Silvio Aquino 2012-ben vette meg a jellegzetes háromszög alakú épületet komplexumot Felsőerdőfalván az azelőtt Alexender Rezeš emberének számító Pavol Miškovtól 3 millió euróért, pedig az értéke nem lehetett több 1,8 milliónál. A vásárlás Aquinóék könyvelőjén keresztül történt, hogy a családot ne lehessen később a pénzmosással összefüggésbe hozni.

A hotelban, amelyet névleg továbbra is Miškov irányított, Aquino egyfajta szlovákiai üzemeltető bázist hozott létre, ahova a feleségén vagy a sofőrén keresztül többször is pénzt küldött Belgiumból.

Aquino Felsőerdőfalván egy luxusvilla építésébe is belekezdett, amely már majdnem elkészült és a telekkönyvi nyilvántartásban a felesége, Silvia Lišková nevén van. A telek a Solvo panzióval szomszédos, amely az olasz Vadala család tulajdonában van. Röviddel azelőtt azonban, hogy Ján Kuciak felfedhette volna a Vadala család vállalkozásának minden összefüggését, meggyilkolták. A Vadala és Aquino család esetleges összefonódásának felderítésére már nem maradt ideje.

Az összekötőkapocs hollandiai drogkereskedő személyét a belga rendőrségnek nem sikerült felfednie, a costa ricai társaságot, ahonnan az ananászok (a banánokat később ananászokra cserélték) érkeztek, azonban sikerült lenyomozni, a Comercializadora de Piña társaságot már korábban is drogkereskedelmen kapta a costa ricai és az olasz rendőrség. A bizniszt azonban ezek a tények, még a főnök, Silvio Aquino meggyilkolása sem rengették meg, a drogkereskedelem továbbra is folytatódik.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.