Ivana Boórová visszakapja a gyermekeit
A Nagyszombati (Trnava) Kerületi Bíróság múlt héten úgy döntött, átmeneti időre Ivana Boórová személyes gondozásába helyezi két kiskorú fiát: Samuelt és Martint. Ezzel a döntéssel érvényét veszítette a Dunaszerdahelyi Járásbíróság március 12-én kiadott határozata, amely ezt nem tette lehetővé. A kerületi bírósági döntés azonnal hatályos, nem lehet ellene fellebbezni – tájékoztatta a Èas.sk hírportált Barbora Hergottová, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivője. Hozzáfűzte: a Dunaszerdahelyi Járásbíróságon a sor, hogy a szülői jogok kérdését rendezze.
Ivana Boórová több mint két évig Angliában, majd idehaza, Szlovákiában harcolt a gyermekeiért. Az anya hazatérése után a Dunaszerdahelyi Járásbíróságon kérvényezte, hogy a házassága felbontásáig átmenetileg vehesse magához a fiait. Boórová a bíróságtól egyúttal azt is kérte, hogy rendezze a gyerekei és az apjuk közti kapcsolattartást és a férfi fiaival szembeni eltartási kötelezettségét.
A bíróság azonban elutasította az anya kérését azzal az indokkal, hogy a nő nem tisztázta, miként kíván gondoskodni a gyermekeiről és képes-e számukra megfelelő életkörülményeket teremteni. A bíróság azt is hiányolta, hogy az anya nem tudja megfelelően igazolni, megoldódtak a lakásgondjai s hogy van állása.
Ivana Boórová és anyja, Eleonóra Študencová küzdelme két és fél évvel ezelőtt kezdődött a gyermekekért, miután Ivana idősebb fiával, Martinnal 2010-ben felkeresett egy nagy-britanniai kórházat, mert a fiúnak begyulladt a nemi szerve. Az orvosoknak nem tetszett a kisfiú állapota, és az apját, Vladimírt szexuális zaklatással gyanúsították.
A brit szociális munkások a fivéreket átmenetileg a család egyik barátja, Kurt van Fossan gondozásába helyezték, aki Martint elvitte egy másik orvoshoz, ő azonban semmiféle kínzás nyomait nem fedezte fel a fiú testén. Egy hónap múlva a férfihez rendőri kísérettel rontottak be a brit Social Service munkatársai, akik magukkal vitték a fiúkat.
Bár a testvérek zaklatásának vagy kínzásának ténye sosem bizonyosodott be, ennek ellenére a brit szociális rendszer nem adta vissza a gyermekeket az édesanyjuknak. Ivana házassága felbomlott, a gyermekei pedig brit pótszülőknél nevelkedtek.
A megdöbbentő eset leleplezte a brit szociális rendszer megkérdőjelezhető módszereit és a szlovák hatóságok által elkövetett, hatalmas hibákat. A kétségbeesett anya csak az utolsó pillanatban kapott segítséget, amikor a brit hatóságok Martinkot és Samkot már örökbe akarták adni...