Ivan Mikloš lett az ukrán pénzügyminiszter főtanácsadója
POZSONY. A szlovákiai nagyprivatizáció levezénylője, Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter lett az ukrán pénzügyi tárca vezetőjének főtanácsadója - közölte kijevi forrásokra hivatkozva a TASR hírügynökség csütörtökön.
Ivan Mikloš, aki már a kijevi kormány sokadik külföldi tagja, annak a Natalija Jareszkónak lett a főtanácsadója, aki az Amerikai Egyesült Államokban született, és mielőtt pénzügyminiszterré nevezték ki, ott is élt - állapította meg a hírügynökség, hozzátéve: hivatalos ukrán források szerint Ivan Mikloš új posztján a helyi adórendszerrel összefüggő kérdésekkel és a költségvetés átszervezésével foglalkozik majd.
Ivan Mikloš nem sokkal az 1989-es rendszerváltoztatást követően, az új generáció tagjaként jelent meg a szlovák politikában, kormányzati szerepvállalása során pedig a neoliberális gazdaságpolitika szlovákiai zászlóvivőjeként lett ismert. A nagypolitikába privatizációs miniszterként lépett be a múlt század kilencvenes éveinek elején, majd Mikuláš Dzurinda első kormányának gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettese lett. Később kétszer is ő töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, első alkalommal Mikuláš Dzurinda második kormányában, másodszor pedig Iveta Radièová kabinetjében.
A meèiari korszak kivételével Ivan Mikloš nevéhez köthető a szlovákiai nagyprivatizáció levezénylése, az egykulcsos adórendszer bevezetése, valamint az ország euróövezethez való csatlakozásának előkészítése is. Ivan Mikloš tavaly nyáron Mikuláš Dzurinda egykori kormányfővel közösen lépett ki a jobboldal egykoron meghatározó, ám az elmúlt években szinte teljesen lemorzsolódott pártjából, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Pártból (SDKÚ-DS), s azóta nem volt aktív a politikai életben.

Forrás
MTI