2018. május 12., 09:18

Žitňanská kihátrál Bugár mögül

Lucia Žitňanská bejelentette, hogy távozik a politikai életből. Persze, nem azonnal, ezt a választási időszakot még szeretné kihúzni a parlamentben. A Denník N-nel készült interjújában azt állítja, a következő parlamenti választáson már nem indul jelöltként. 

201606171058280.bugar01.jpg

Ami azt jelenti, hogy Bugár gondban lesz, mert elveszíti ezáltal a szlovák liberális választók számára az egyik legjelentősebb csaliját, aki a második legtöbb szavazatot kapta a pártelnök után a legutóbbi választásokon. A párt távozóban lévő alelnökével azonban nagy valószínűséggel együtt távozik a még megmaradt szlovák szavazók jelentős része is, vélekedik a portál.

Persze, a gondok nem most kezdődtek. Žitňanskának lelkiismereti problémát okozott már a harmadik Fico-kormányba való belépés is, de akkor még valahogy lenyelte ezt a békát, bár a szlovák értelmiség jó része megorrolt rá emiatt. Aztán amikor beütött a kormányválság, és a pártja először előrehozott választást sürgetett, majd egy mestercsellel csavarintott egyet a dolgok menetén, és megtámogatta Pellegrini kormányát, Žitňanská úgy döntött, elég volt. „Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy nem folytatom tovább, mert arra a meggyőződésre jutottam, hogy se ezt, se az új kormányt nem tudom tovább képviselni. Eltérő álláspontom az SNS-szel, de a Smer egy részével is ma már lehetetlenné teszi, hogy a nyilvánosság velem szembeni elvárásainak eleget tegyek“ – jelentette ki a hnonline.sk portálnak március közepén a politikus.    

Žitňanská  csak az értelmes dolgokat szavazza meg a parlamentben

A Most-Hídnak nyilvánvalóan nem tesz jót, hogy a szlovák reprezentációjának színe-java fokozatosan elpártol tőle. Először Šebej ment nyugdíjba, most Žitňanská is távozóban van, Peter Kresák meg nagy valószínűséggel megpróbál majd alkotmánybíró lenni, amire van is esélye. Talán csak Iván Švejna marad a pártban, róla azonban nem mondhatnánk, hogy valamiféle mágnesként hatna a választópolgárokra, vélekedik a Denník N.

Žitňanská az Aktuality.sk Fair Play c. videobeszélgetésében azt mondta, azért szeretne fokozatosan távozni a politikából, mert inkább szakmai dolgokkal szeretne foglalkozni és tanítani. A választási időszak végéig a parlamentben is főleg a szakmai dolgokat részesíti előnyben. Azt állítja, azért nem távozott a parlamentből, mert a kormányprogram, amelynek egyik társszerzője volt, sok olyan dolgot tartalmaz, amelyek megvalósítását még támogatni szeretné, a kormányt képviselni azonban már nem akarja. Azt állítja, nem fog minden kormányjavaslatot automatikusan megszavazni, „van saját fejem és eszem, és ha valami nem fog tetszeni, azt nem szavazom meg automatikusan“, jelezte az Aktuality.sk-n közzétett beszélgetés során.

Jelenleg nem akar alkotmánybíró lenni

Žitňanská azt állítja, annak, hogy nem okozott nagyobb gondokat a Most-Hídnak a kormányalakításkor nem az az ára, hogy 2031-ig alkotmánybíró lesz. A parlamenti képviselő ugyanis kijelentette, jelenleg nem akarja jelöltetni magát alkotmánybírónak. Ez a mondata azonban – bár maga többször is megismételte, hogy szakmai dolgokkal szeretne a továbbiakban foglalkozni, és nem kíván egy másik pártba átigazolni – mégiscsak azt sugallja, hogy mégsem fordít teljesen hátat a politikának.

A Denník N szerint Žitňanská bejelentésének politikai következményei egyelőre még nem ismertek. A politikus kijelentette ugyan, hogy támogatja a kormányprogramot, egyértelműen tudtára adta azonban mindenkinek, hogy a koalícióval nem írt alá biankó csekket. Azzal a mondatával, miszerint a saját feje szerint szavaz majd, azt üzente Pellegrininek, hogy a parlamentben csak az értelmes dolgok mellett számíthat a szavazatával.

Ha Žitňanská  mégiscsak távozik a politikából, ez lesz az egyik utolsó nyoma az egykor hatalmas SDKÚ-nak. Politikai jövője ebből a pártból már csak Miroslav Beblavýnak van, mindenki más már a múlté, vélekedik a Denník N.

Žitňanská távozásával a Most-Hídból a portál szerint nagy valószínűleg beigazolódik, hogy a kísérlet a szlovákok és a magyarok egy párton belüli együttműködésére nem sikerült. Ennek különböző okai vannak, ezek közül az egyik a különböző elvárások és értékrendi berögződések. A magyar politikusok természetszerűleg a saját közösségük érdekeinek érvényesítésére törekszenek, ezért az engedményekért cserébe könnyebben megbékéltek Ficóval. Az esélyeket akkor kell kihasználni, amikor adódnak, írja a portál. A Most-Híd szlovák része viszont  a Vladimír Mečiarral meg annak politizálási stílusával folytatott küzdelem maradványa, amit jelentős mértékben Robert Fico is átvett. A Most-Hídban viszont ezeknek az embereknek szembe kellett menniük a saját meggyőződésükkel. Abban a  pillanatban azonban, amikor ez a helyzet már tarthatalanná vált, ennek a szárnynak az egyes képviselői fokozatosan távoztak. Bármennyire is igyekszik tehát Bugár fenntartani a látszatot, hogy semmi sem változott, nem lesz igaza, vélekedik a Denník N.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.