2016. március 21., 16:27

Ismét megtisztították a tornai várromot

TORNA. A Castrum Torna polgári társulás már hetedik alkalommal fogott vártisztításba, hogy a Torna fölött magasodó középkori vár romjait, a község szimbólumát megtisztítsa a sűrű növényzettől. Céljuk ennél messzebbre mutat: felmérni, régészeti kutatást végezni és konzerválni az ősi köveket.
201603211320050.torna02.jpg

Önkéntesek gaztalanították a romokat. Egy nyertes pályázat révén a tisztítást statikai bemérés, kutatás és konzerválás követi majd.

„Az elsődleges cél a falak megerősítése, hogy ne omoljanak tovább. Utána elvileg felmerült már az is, hogy esetleg egy-két tornyot, bástyát visszaépítenénk, de ez nagyon hosszú távú cél. A legfőbb cél az, hogy megerősítsük a falakat, tehát a konzerválás” – fejtette ki Surovec Róbert, a Castrum Torna polgári társulás alelnöke.

A társulás hatezer euró támogatást kapott a szakmai munkára, amely azonban csak akkor kezdődhet el, ha rendezik a tulajdonjogi viszonyokat. Ezt ezen az éven szeretnék letudni – közölte Martin Kubo régész, a Castrum Torna PT elnöke. „A jogi viszonyokat szeretnénk megoldani, amennyire lehetséges, hogy maga az építményt beírják a kataszteri nyilvántartásba mint a falu tulajdonát” – tette hozzá.

Az ezelőtti vártisztítások is sikeresek voltak, hiszen átlagban 40 fő vett részt a munkákban. A jelenlegi állapot is önmagáért beszél, köszönhetően a társulás tagjainak és az önkénteseknek. „Sajnos, mindig azt láttam, hogy egyre rosszabb állapotban van, romlik, benőtte a gaz. Szerencsére többen is próbálunk tenni ez ellen” – nyilatkozta egyikük, Király Béla. „Fontosnak tartom, hogy az épített örökségünket megvédjük, lehetőleg meghagyjuk az utókornak, hiszen ez a múltunknak a része, és szeretném, ha az utódaink is ezt látnák” – tette hozzá Porubán Ferenc.

A bozót mellett tekintélyes vastagságú fákat is kivágtak, miközben egy második világháborús bombát találtak. A vár most sokkal látványosabb és a közlekedés is biztonságosabb a műemlék területén. Ez nemcsak a turisták szempontjából fontos, hanem az elkövetkező évek munkájához, a várfalak felméréséhez, dokumentálásához is elengedhetetlen volt.

A közeljövőben egy turistakalauzt adnak ki a várral és a vár környékével kapcsolatos összes tudnivalókkal. A társulás szándéka az, hogy a várat mindinkább bevigyék az emberek tudatába. Ennek érdekében tavaly óta bekapcsolódnak a Várak és várromok éjszakája elnevezésű országos programba, rendeznek újévi vártúrát és lovagi ünnepségeket.

Torna község az 50-es főút mellett Kassa és Rozsnyó között fekszik félúton. A település fölé magasodó várrom már messziről hirdeti az egykori megyeszékhely központját. Torna vára a 13. században épült. Az évszázadok alatt bővülő és szépülő vár stratégiai szerepét a kuruc korban töltött be utoljára. A császáriak központi döntéssel 1681-ben lerombolták az erősséget. Gótikus ágyúbástyái, a lovagtorony és a palota maradványa mai napig visszatükrözik a reneszánsz erődítmény egykori pompáját. A faluból, illetve a vár alatt található parkolóból a régi szekérúton mintegy 30-40 perces sétával  feljuthatunk az impozáns várromhoz, amit viszont az omlásveszély miatt csak óvatosan járjunk körbe.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.