Ismét enyhén csökkent a munkanélküliség
Idén az év első hónapjában 235 455 olyan álláskeresőt tartottak nyilván, aki azonnal munkába tudott volna állni. „Az előző hónaphoz, 2016 decemberéhez képest 2 522-vel csökkent ezen személyek száma. Az előző évhez képest 6,61 %-kal csökkent, ez 46 884-gyel kevesebb személyt jelent” – fejtette ki a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója.
Az álláskeresők nyilvántartásában szereplő összes személy alapján kiszámított nyilvántartott munkanélküliség januárban 10,05 % volt. „Az előző hónaphoz képest 0,11 százalékponttal, az előző évhez képest 2,13 százalékponttal csökkent ez az arány” – pontosította Valentoviè.
Idén év elején összesen 273 894 fő volt az álláskeresők létszáma, ami az előző hónaphoz képest 2 237-tel csökkent. „Az előző évhez képest 56 889 személlyel, vagyis 17,20 %-kal lett kevesebb“ – tette hozzá az ÚPSVR vezetője.
Januárban 5 kerületben csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, legjelentősebb mértékben a Trencséni kerületben. Járási szinten a munkanélküliség 51 járásban csökkent, 28 járásban azonban növekedett a munkanélküliek száma.
Idén január végén a munkaügyi hivatalokban 38 363 szabad munkahelyet tartottak nyilván. „Az előző hónaphoz képest 3 079-cel nőtt a szabad munkahelyek száma“ – tette hozzá Valentoviè.
Ján Richter munkaügyi miniszter szerint a munkanélküliség alakulására hatással van a gazdaság kedvező fejlődése is. „A cégeknek érdekük a dolgozók számának növelése. Megvan a valós feltétele annak, hogy az ilyen jellegű fejlődés egész évben folytatódik” – véli Richter. A minisztérium további intézkedések elfogadását tervezi, hogy elegendő munkaerőhöz jussanak a munkáltatók.
„A munkaerőpiac aktív politikájának minden eszközét alkalmazzuk ehhez, de az általunk kivitelezett projekteket is” – tette hozzá Richter. Az általa vezetett tárca célja, hogy minél jobb feltételeket alakítsanak ki annak érdekében, hogy munkát találjanak a munkaügyi hivatalokban nyilvántartott munkanélküliek. „Soha nem lesz számunkra prioritás az olcsó munkaerő behozatala. Több dolgot jobban fogunk ellenőrizni, hogy ne történjen olyan gyakran törvénysértés” – ismételte meg újra a munkaügyi miniszter.