2015. június 24., 09:51

Iskolaigazgatók kinevezése: Draxlernek mindkét módosító javaslat tetszik

POZSONY. Elfogadható Juraj Draxler oktatási miniszter számára az iskolaigazgató-választással kapcsolatos két javaslat, amelyeket az oktatásügyi tárca és ¼ubomír Petrák parlamenti képviselő terjesztett be. Az iskolatanácsok pozícióján azonban egyik sem változtatna.
„A képviselői javaslat a fenntartóknak nyújt biztosítékot. A fenntartók annak alapján leállíthatják az iskolaigazgató-választást, de csak az önkormányzati testület háromötödös többségével“ – mondta Draxler, aki szerint az utolsó pillanatig folynak majd a politikai viták a javaslatokról, de végül mégis a tárca eredeti indítványát ültetik át.

Pavel Ondek, az oktatásügyi szakszervezeti szövetség elnöke megismételte, nem érti, hogy az igazgatóválasztással kapcsolatban miért kell jogszabályt változtatni. Nem készült ugyanis semmilyen elemzés, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a jelenlegi rendszer rossz. A tervezett módosításokra hasonlóképpen tekintenek más szakmai szervezetek, pl. az Alapiskolák Egyesülete (ZZŠ), az Állami Gimnáziumok Társulása (ARŠG) és a Szlovákiai Pedagógusok Kamarája (SKU) is.

Az oktatásügyi szakszervezetek június 24-én, szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek az oktatásügyi parlamenti bizottság tagjaival. Az érdekvédelmi szervezet a módosító javaslat visszavonását és az oktatási tárca eredeti javaslatának a megszavazását kéri, amelyet már jóváhagyott a gazdasági és szociális tanács, valamint a szlovák kormány is.

A parlament június 17-én, szerdán tárgyalt a vonatkozó törvénymódosító javaslatról. Ľubomír Petrák indítványából az következne, hogy a fenntartó egymás után kétszer is elutasíthatja az iskolatanács által, pályázati úton kiválasztott igazgatójelöltet. A második esetben azonban a fenntartó egyet nem értését az illetékes önkormányzatnak háromötödös többséggel kell támogatnia. Ilyen esetben az új iskolaigazgatóról nem az iskolatanács dönt, hanem új pályázatot írnak ki. Petrák úgy véli, ekképp egyenrangúsítanák a fenntartó pozícióját, aki felelős az iskola finanszírozásáért és működésért.

Az oktatási törvény módosításáról június 25-én, csütörtökön szavaznak a parlamenti képviselők.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.