2018. június 4., 15:27

Čižnár: a politikusok visszaélnek a Fülöp-szigeteki férfi halálával

Jaromír Čižnár szerint a politikusok arra használják ki a Fülöp-szigeteki férfi halála körül kialakult helyzetet, hogy nagyobb nyilvánosságot szerezzenek maguknak. A főügyész állásfoglalását az ügyben hétfőn tette közzé Andrea Predajňová szóvivő.

201705271230380.cizn01.jpg

„A főügyész sajnálattal állapítja meg, hogy a politikusok, az igazságügy-minisztert is beleértve, képesek szó szerint visszaélni egy tragédiával a Fülöp-szigeteki állampolgár megtámadásával összefüggésben” – áll Čižnár közleményében, aki szerint szomorú, hogy a politikusok reakciói egy héttel az eset után valamiféle versenyre emlékeztetnek, melynek lényege, hogy ki használja ki gyorsabban és jobban az adott témát.

Hozzátette: a Főügyészség (GPSR) azonnal intézkedett, hogy indítványozzák az elkövető előzetes letartóztatását. Vizsgálják az érintett ügyész eljárását is, és amennyiben mulasztásra derül fény, felelősségre vonják. A közlemény szerint a főügyésznek ehhez nincsen szüksége a politikusok tanácsaira, vagy felszólítására.

Čižnár egyben figyelmeztette az igazságügy-minisztert, hogy az ügyészség munkájába nem avatkozhat be. Hozzátette: azt tanácsolja neki, hogy olyan hévvel tegyen rendet a saját tárcájánál is, mint amilyennel a szóban forgó ügyben nyilatkozott.

A Dunaszerdahelyi járásból származó, 28 éves Juraj H. május 26-án hajnalban megtámadt egy Fülöp-szigeteki férfit Pozsony belvárosában, az Obchodná utcában. A külföldi, aki két, zaklatásnak kitett nőt próbált megvédeni, csütörtökön, május 31-én belehalt a sérüléseibe a főrévi kórházban.

A rendőrség röviddel az incidens után elfogta a támadót. A járási ügyész nem látott okot az őrizetbe vételre, és a férfit szabadon engedték. A rendőrség június 2-án szombaton arról tájékoztatott, hogy Juraj H.-t ismét őrizetbe vették, és gyilkosság ügyében eljárás indult ellene.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.