II. nyugdíjpillér – Határozott lépésről beszél a kormányfő
POZSONY. Robert Fico miniszterelnök szerint a magasabb életkorú és alacsony keresetű személyek számára előnytelen a II. nyugdíjpillér, ezért kormánya „kategorikus megoldásokat” kíván hozni a nyugdíj-takarékosság ezen formájának vonatkozásában.
„Jelenleg a feladatunk nem más, mint kategorikus megoldások elfogadása, amelyekről a jövő hét folyamán tájékoztatni fogjuk önöket. Mindaz, ami az első nyugdíjjáradékok kifizetése alkalmával történt, teljességgel alátámasztották fenntartásainkat. A II. nyugdíjpillér előnytelen a magasabb életkorú és alacsonyabb bevétellel rendelkező emberek számára“ – jelentette ki pénteken Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke.
Ivan Švejna, az ellenzéki Most-Híd képviselője még e héten megfogalmazta azt a kérését Ján Richter munkaügyi miniszterrel szemben, hogy már a parlament január 27-én esedékes első idei ülésén terjessze elő az öregségi nyugdíj-takarékossági törvény módosító javaslatát, mely által megváltozna a II. nyugdíjpillérből származó járadékok kifizetésének szabályrendszere.
Mint azt a Most-Híd gazdaságpolitikai alelnöke, Ivan Švejna sajtóközleményében jelezte, ki szeretné vizsgálni, milyen konkrét tervei voltak az életbiztosítóknak a második pillérből kifizetett nyugdíjakkal kapcsolatban, ezért képviselői ellenőrzést fog kérelmezni a Szlovák Nemzeti Bankban (NBS) a parlament pénzügyi és költségvetési bizottságának legközelebbi ülésén. Ennek oka a medializált információk, a pénzügyminisztérium, valamint a munkaügyi és szociális tárca közti konfliktus, az életbiztosítók tényleges kínálataival kapcsolatban a második nyugdíjpillérben takarékoskodók számára.
„Köztudott, hogy a három magán életbiztosító által kifizetendő alacsony nyugdíjak a második pillérből nem megfelelőek. Ugyanis azok a polgárok, akik a második nyugdíjpillérben takarékoskodtak, feltehetően harmadával kevesebb pénzt kapnak majd, mint ahogy azt a pénzügyi tárca felbecsülte. Amennyiben jól tudom, amikor a második nyugdíjpillérből származó nyugdíjak kifizetésére új szabályokat vezettek be az egyes érdekelt minisztériumok, munkaügyi csoportjaik által a biztosítókkal és a nemzeti bankkal is tárgyaltak. A képviselői ellenőrzéssel valójában azt szeretném megtudni, mik az életbiztosítók tervei a tárgyalások után. Ugyanis valahol hibának kellett történnie, amelynek eredménye az, hogy a polgárokat megtakarításaik jelentős részétől fosztják meg“- hangsúlyozta Ivan Švejna.
„Felszólítom a munkaügyi minisztériumot, hogy tegye közzé azokat a számításokat, amelyeket figyelembe vettek a munkacsoportok tárgyalásain, és amelyeken részt vettek a biztosítók képviselői is”- tette hozzá Švejna.
2015. január elsejétől az Allianz, az Union és a Generali biztosítók kezdték meg a II. nyugdíjpillérből származó nyugdíjjáradékok kifizetését. Mindhárom biztosító megkapta már a Szlovák Nemzeti Banktól az ehhez szükséges licencet. Az életjáradék kifizetésére vonatkozó ajánlatot az életbiztosítóktól a központi elektronikus rendszerből kapja meg a takarékoskodó, amelyet a Szociális Biztosító (SP) felügyel. A II. nyugdíjpillérből származó járadék kifizetését eddig 91 személy igényelte.

Forrás
Pravda.sk, Hírek.sk