2019. augusztus 28., 10:47

Idén is nőtt az iskolai alkalmazottak iránti kereslet, kevés az érdeklődő

A 2019/2020-as új tanév kezdete előtt ismét nőtt az iskolai alkalmazottak iránti kereslet. Ezt az Edujobs.sk portál is igazolta. A munka iránt érdeklődők száma ugyanakkor csökkenő tendenciát mutat. A TASR hírügynökséget Nikola Richterová, a Profesia.sk portál munkatársa tájékoztatta.

iskola
Fotó: TASR

Január 1. és augusztus 25. között a szlovákiai iskolák több mint 3400 állást hirdettek meg az Edujobs.sk portálon. Richterová elmondása szerint a pedagógusok iránt a legnagyobb a kereslet, amely ráadásul növekvő tendenciát mutat. „Ha a 2019 január és augusztus 25. közötti időszakot összehasonlítjuk a 2016-os év ugyanezen szakaszával, azt látjuk, hogy a kereslet 121 százalékkal nőtt” – fejtette ki a szakember.

Az oktatási intézmények idén főleg alap- és középiskolai, matematika, fizika, informatika, szlovák és angol szakos pedagógusokat kerestek.

Az állások többségét - nagyjából 56 százalékát – Pozsony megyében hirdették meg.

A portál adatai rávilágítanak a szlovák oktatásügyben jelentkező, egyre inkább elmélyülő problémákra is. Ebben az ágazatban évről évre csökken az állások iránti érdeklődés. Egy iskola által meghirdetett állásajánlatra – legyen az pedagógiai vagy más jellegű – átlagban 6,9 pályázó jelentkezik, vagyis csaknem fele annyi, mint 2016-ban. Egy tanári állás iránt átlagban 6,4 pályázó érdeklődik. Idén egyébként kelendőbbnek bizonyultak az iskolák által meghirdetett, nem pedagógiai jellegű állások.

Richterová szerint az, hogy csökken az érdeklődés az iskolai állások iránt, az alacsony bérekkel is összefüggésben van.

A legsúlyosabb a helyzet a fővárosban. Pozsony megyében egy középiskolai tanár átlagfizetése bruttó 989 euró. Ugyanebben a régióban a szintén egyetemi végzettségű alkalmazottak más területen átlagban akár 48 százalékkal is többet kereshetnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.