Hrušovský: leépül a parlamenti demokrácia Szlovákiában
Hrušovský úgy látja, egyre inkább leépül a szlovákiai parlamenti demokrácia, amit szerinte Robert Fico (Smer-SD) kormányfőnek a U. S. Steel képviselőivel folytatott tárgyalása is bizonyít. Fico álláspontja ugyanis meggyőzte őt arról, hogy a parlamenti képviselők már nem dönthetnek szabadon.
"A kormányfő ugyanis a parlament nevében vállalt a kötelezettségeket. Jogszabályok módosítására tett ígéretet a U. S. Steellel aláírt memorandumban anélkül, hogy ezt előzőleg valakivel megvitatta volna" - mondta a kereszténydemokrata politikus nehezményezve, hogy Fico szándékáról nem tájékoztatta a képviselőket. Szerinte egyre több jele van annak, hogy hogy az országban egy párt akarata érvényesül, amit akarata érvényesülhet, amit Hrušovský veszélyesnek tart.
A KDH frakcióvezetője azt is veszélyesnek tartja, hogy Szlovákiának továbbra sincs főügyésze. Szerinte Fico emiatt nem mutogathat az előző kormányra. Az ex-házelnök problémának tartja azt is, hogy az Állami Számvevőszék (NKÚ) élén még mindig nem áll új vezető, azt továbbra is Ján Jasovský irányítja. A KDH politikusa szerint az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) azért utasítja el az új intézményi vezető megválasztását, mert azt az ellenzék jelölheti.
Hrušovský nem ért egyet Fico azon kijelentésével, hogy Szlovákia addig nem lesz jogállam, amíg nem lesz gazdag. "Szlovákiának ahhoz, hogy jogállam legyen, nem kell gazdagnak lennie. Felelősségteljes, merész és megbízható politikusokra van szükségünk, ám a jelenlegi garnitúrát nem tartom ilyennek" - szögezte le.
A KDH volt elnöke úgy gondolja, Szlovákia a mukanélküliség tekintetében rekordot dönt, s a kormány peközben intézkedéseivel sok területen megnehezíti a lakosság életét. A kereszténydemokrata politikus egyúttal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Szlovákia sosem válik jogállammá, s az emberek a hazai igazságszolgáltatás helyzetével a jövőben is elégedetlenek lesznek, ha ez a trend nem változik meg.