Hlina jókedvre derítette Ján Slotát
"Újra megmutatkozott a szlovákok jellemző vonása: ha egy senki pontokat akar szerezni újkori politika színterén, olyan politikus nevéhez dörgölődzik, akit még a kisgyerekek is ismernek. Az elnök úr ehhez már hozzászokott, és az ilyen vicces figurákon mindig jól mulat" - közölte Jana Benková, az SNS szóvivője a TASR hírügynökséggel.
A párt szerint Hlina parlamenti fellépésének nincs semmilyen politikai súlya. "Érdekes, hogy egy olyan valaki próbálja magát feltüntetni a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként, aki csak a véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetően lett parlamenti képviselő" – fűzte hozzá a nemzeti párt szóvivője.
A Most-Híd vegyespárt pozitívan értékeli, valamint előrelépésnek tekinti Alojz Hlina felszólalását. „Örülünk, hogy Alojz Hlina pozitívan áll hozzá a magyar kisebbséghez. Bízunk abban, hogy a parlamenti képviselő szóbeli megnyilvánulása konkrét lépésékhez vezet majd, főként a törvényalkotásnál” – reagált Zuzana Baèiak Masaryková, a vegyespárt szóvivője.