Hlina bejelentette, hogy indul a KDH elnöki posztjáért
„Indulok az elnöki tisztségért. Bizonyos feszültséget éreztem az öregek és a fiatalok között. Nem érdekel, hogy mi volt, hanem csak az, hogy mi van és mi lesz” – fogalmazott Hlina, hozzátéve: mérsékelni akarja az ellentéteket, nem pedig erősíteni azokat.
Hlina úgy véli, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) az egyik utolsó becsületes párt. Az elnök személyéről nem négy ember dönt, hanem mintegy 390 küldött a közgyűlésen – jegyezte meg. Mint elmondta, a párt megújítása hosszú távú munka lesz, mivel 25 év alatt sok minden elromlott.
Alojz Hlinának meggyőződése, hogy a kereszténydemokrata alapokon fel lehet építeni egy népi jellegű, modern konzervatív pártot. „Meg vagyok győződve arról, hogy egy ilyen párt iránt lenne érdeklődés” – jelentette ki. „Védelmezni fogjuk, ami normális, és javítani azt, ami működik” – hangoztatta, hozzátéve: normálisnak tartja például, ha a hálószobában férfi és nő alszik egymás mellett.
Elképzelése szerint a KDH-nak három-négy témát kellene prioritásának tekintenie, ahol konkrét eredményeket képes elérni annak ellenére is, hogy nem került be a parlamentbe. Példaként említette az uzsorát, a nem banki pénzintézeteket, a romákat vagy a mezőgazdaságot.
Egyik fő vetélytársaként Eleonóra Porubcovát emlegetik, aki privigyei (Prievidza) városi képviselő és a Trencsén megyei önkormányzat képviselője. „Õt támogatja néhány megyei elnök, engem nem” – jegyezte meg Hlina, ugyanakkor hangsúlyozta, véleménye szerint a pártelnöknek Pozsonyban kell laknia, a tisztséget pedig „teljes munkaidőben” kell ellátnia. Hlina egyúttal cáfolta, hogy a pártelnöki székért folytatott harcban elszenvedett esteleges kudarc esetén távozna a KDH-ból. „Konzervatív voltam, az vagyok és az is maradok. A KDH pedig egy konzervatív párt” – fogalmazott.
A Kereszténydemokrata Mozgalom június 11-i, Rózsahegyen (Ružomberok) tartandó közgyűlésén választja majd meg az új vezetőséget. A Ján Fige¾ vezette elnökség azután mondott le, hogy a párt csúfos kudarcot vallott a választások során, nem jutott be a parlamentbe. A KDH-nak megközelítőleg 11 ezer tagja van.
