Hivatalos látogatást tesz Szlovákiában a NATO-főtitkár
Anders Fogh Rasmussen találkozik Ivan Gašparoviè köztársasági elnökkel, Robert Fico kormányfővel, Miroslav Lajèák külügyminiszterrel, illetve Martin Glváè védelmi miniszterrel. A NATO-főtitkár emellett beszédet mond a GLOBSEC 2014 biztonság- és külpolitikai fórumon.
Rasmussen a tervek szerint tárgyal majd Szlovákia prioritásairól a szeptemberben, Walesben megrendezésre kerülő NATO-csúcstalálkozó kapcsán. Megbeszéléseket folytat majd az ukrán válságról, illetve az azzal kapcsolatban a szövetség részéről elfogadott vagy tervezett intézkedésekről. További téma lesz a NATO tervezett bővítése, illetve az afganisztáni ISAF misszió befejezése.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárként harmadik alkalommal látogat Szlovákiába. Megbízatási időszaka október 1-jén jár le, a tisztségben Jens Stoltenberg váltja majd.