2011. március 30., 19:07

Heves vita a kisebbségi nyelvhasználatról

POZSONY. A szlovák parlamentben szerdán elkezdődött a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény módosításának vitája. Ján Slota nemzeti pártvezér kivonult a tanácsteremből, majd a parlament épülete előtt szidalmazta a törvényhozást. "A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa már nem szlovák. Pfuj!" – mondta hívei körében, s az épület felé fordulva köpött egyet.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a vitában kifejtette, le kellene küzdeni a nemzeti kisebbségekkel szembeni bizalmatlanságot. Beszédében rámutatott: a lakosság 15 százalékát érintő kisebbségi nyelvhasználati törvény nem lesz hatályos az ország egész területén, tehát nem igaz, hogy de facto kétnyelvűvé teszi Szlovákiát. A cél csupán az volt, hogy a kisebbségek is otthonuknak érezzék az országot – hangsúlyozta. A javaslat legtöbbet bírált, 15 százalékos nyelvhatárra vonatkozó paragrafusáról Bugár azt mondta, „közelebb visz bennünket az európai normákhoz“.

Más véleményen volt Marek Maïariè volt oktatási miniszter, a Smer-SD alelnöke. Szerinte a magyar kisebbség „igényeit nem lehet kielégíteni, mert azok gyakorlatilag határtalanok“, s ha valamit elérnek, azonnal újabb követeléssel állnak elő. A törvénytervezettel - mint mondta - nem érdemes foglalkozni, mert rossz időben terjesztették a parlament elé. Szerinte a népszámlálás után kellett volna megvitatni, amikor „tudjuk majd, hogy mi a valóság“.

Marek Maïariènak több pontban kifogásolta a törvényjavaslatot. Meggyőződése, hogy a magyarosítás eszköze lenne, kiszorítaná Dél-Szlovákiában a szlovákokat a hivatalokból, és helyzeti előnyhöz juttatná a munka piacán azokat, akik magyarul is tudnak. „A szlovákokat diszkriminálnák“, a magyarokat nyelvi gettóba zárnák – hangoztatta. A volt kultuszminiszter ellenzi azt is, hogy megszűnjön a nemzetiségi tévéműsorok kötelező szlovák nyelvű feliratozása.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint nem szabad megszavazni a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását, mert a terjeszkedő magyar politikát szolgálná. "Ennek a törvénynek a módosításáról folyó vita Szlovákia és a szlovákok megszégyenítése" – hangoztatta a politikus. Ondrej Dostál, a Most-Híd frakció tagja elhibázottnak nevezte a magyarokat ellenségként beállító politizálást, és a nemzet szégyenének nevezte Slotát. A nemzeti pártvezér nem maradt adósa: gazembernek, szemétnek nevezte a konzervatív képviselőt. A kisebbségi nyelvtörvényről szóló parlamenti vita csütörtökön folytatódik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.