2018. július 16., 15:02

Hétfőtől új délutáni járattal bővül a vonatközlekedés Pozsony-Úszor között

Hétfőtől új járattal bővül a vonatközlekedés Pozsony és Úszor között, amely hétköznap délutánonként fog közlekedni. A járatbővítésre a közlekedési minisztérium és a RegioJet magán közlekedési társaság megegyezését követően került sor.

regiojet.jpg
Fotó: TASR
Örülök, hogy újabb lehetőséget tudunk kínálni az embereknek ahhoz, hogy áttérjenek a tömegközlekedésre, ami hosszú távú céljaink egyike. Ezen a szakaszon ráadásul az utasok integrált menetjeggyel utazhatnak, ami megkönnyíti számukra az átszállást a városi tömegközlekedési eszközökre”

fejtette ki Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter.

Az új személyvonat hétköznapokon 17.05-kor indul Pozsonyból Úszorra, és 17.50-kor indul vissza Pozsonyba. Munkaszüneti napokon a vonat Dunaszerdahelyig közlekedik majd.

A tárca tájékoztatása szerint a Pozsony-Komárom szakaszon eredetileg ebben az időben közlekedő vonat nyolc perccel később fog indulni, vagyis 17.13-kor. A reggeli csúcsidőben a minisztérium szerint jelenleg nincs lehetőség járatbővítésre a pálya maximális telítettsége miatt.

Martin Žarnovický, a RegioJet munkatársa elmondta: az új járat bevezetésével nő a vonatok szállítási kapacitása a délutáni csúcsforgalom idején. Hozzátette: a vonatok óránként háromszor fognak közlekedni, ami azt jelenti, hogy a járatok gyakoriságát tekintve fokozatosan elérik a városi tömegközlekedés szintjét.
A Pozsonyból Komáromba közlekedő, 17.13-as, gyorsított járat menetideje Žarnovický elmondása szerint nyolc perccel fog lerövidülni. Ez a vonat ugyanis nem fog megállni azokon az állomásokon, ahol megáll a 17.05-kor, Pozsonyból induló szerelvény. A járatduplázással Žarnovický szerint egyrészt időt nyernek, másrészt az utasok egyenletesen fognak eloszlani a két járat között, így kényelmesebben utazhatnak.

A Pozsony-Úszor vasúti szakasz kihasználtsága magas. Ezzel összefüggésben a közlekedési tárca rámutatott: Úszoron egyre többen építkeznek, nő a község lakossága, ez pedig még több autót és főleg még nagyobb dugókat eredményez. A minisztérium állásfoglalásában emlékeztetett, hogy az érintett szakaszon a RegioJet magántársaság áprilistól a Pozsony Megyei Integrált Közlekedési Rendszer része.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.