2014. augusztus 26., 13:09

Helyhatósági választások: Kiska megfelelő jelöltek keresésére buzdít

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök arra szólított fel, hogy az emberek saját maguk találjanak megfelelő jelölteket, akik az őszi helyhatósági választásokon elért siker után a települések hasznára válhatnak.

Andrej Kiska nem akarja alábecsülni az idei helyhatósági választások jelentőségét, ezért a polgárokat arra buzdítja, hogy a lehető legnagyobb aktivitást fejtsék ki a megfelelő jelöltek kiválasztása érdekében. Az államfő ez ügyben azonban nem a politikai pártokhoz, hanem az átlagemberekhez fordult. Szerinte ugyanis nekik kellene magukra vállalniuk a felelősséget a megfelelő jelöltek kiválasztása során, akiket meg kellene győzniük arról, hogy szálljanak harcba a polgármesteri, illetve a városi és a községi képviselői posztokért.

Az elnök a politikusokról a választópolgárokra ruházna át az említett felelősséget. „Napjainkban döntő fontosságú, hogy miként igazgatják városainkat és községeinket. Tudom, hogy a helyhatósági választások csak novemberben lesznek, ami még távolinak tűnik. Azonban már nincs sok idő a jelölőlisták leadására” – hangsúlyozta.

„Arra szeretném kérni önöket, hogy gondoljanak erre. Gondolkozzanak el azon, miként néz ki a községük vagy a városuk, jól igazgatják-e azt vagy kifogásaik vannak ezzel kapcsolatban! Fontolják meg, mit lehetne jobban csinálni, s ezt hogyan lehetne megavalósítani!” – fogalmazott Kiska. „Talán ismer a környezetében olyanokat, akik jelöltethetnék magukat polgármesternek vagy képviselőnek. Egy megfelelő képességekkel rendelkező embert, aki tisztességes, akinek kedve és energiája is van” – jegyezte meg. „Győzze meg, hogy jelöltesse magát!” – szólított fel.

A helyhatósági választásokra november 15-én, szombaton kerül sor. A voksolásra azok a szlovák állampolgárok jogosultak, akik az adott településen, illetve városrészben állandó lakhellyel rendelkeznek és legkésőbb a szavazás napján betöltik a 18. életévüket.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.