Helyhatósági választások: a Most-Híd nem zárja ki az MKP-val való együttműködést
„Minden olyan helyen érdekünk lesz az együttműködés, ahol a Magyar Közösség Pártjával meg tudunk egyezni” – mondta Gilányi Gábor. Megerősítette, hogy néhány régióban tárgyalások zajlanak, konkrétumokat azonban nem akart közölni. „Nem lenne korrekt megelőzni a lehetséges megegyezéseket” – tette hozzá.
Az MKP a lehetséges együttműködésről a TASR hírügynökségnek azt felelte, hogy a párt alapszabályzata szerint kizárólagos joguk a konkrét egyének jelölésére a helyi pártszervezeteknek van. „A helyhatósági választásokon a párt jelöltjeit és a helyi koalíciót a taggyűlés hagyja jóvá. Tehát a lehetséges partnerekkel való tárgyalásokról egyedül a párt helyi szervezetei döntenek” – mondta Puskás Attila, az MKP sajtóosztályának munkatársa.
A hírügynökség értesülései szerint a Most-Híd például Rimaszombatban szeretne együttműködni. Simon Zsolt, a párt megyei elnöke közölte, hogy a Most-Híd saját jelöltet indít Rimaszombatban a polgármesteri székért Orosz István, a Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatójának személyében. A Most-Híd megpróbálja megszerezni számára más jobbközép pártok, beleértve az MKP támogatását is.
Auxt Ferenc, az MKP Rimaszombati járási elnöke közölte: kész tárgyalni Simonnal, de egyelőre még nem tudja, hogy pártja kit támogat. „A helyi szervezet szeptember elsején dönt arról, hogy lesz-e saját jelöltünk, illetve ha nem lesz, kit támogatunk majd” – fogalmazott.
A TASR információi szerint lehetséges Jozef Šimko jelenlegi rimaszombati polgármester támogatása is. A hírügynökség úgy tudja, ha Šimkot az MKP támogatásával ismét polgármesterré választanák, akkor a párt állíthatna alpolgármestert. Auxt ezt az információt nem erősítette meg, s hangsúlyozta, a párt szeptemberben dönt arról, hogy ki mögé áll.
A helyhatósági választásokra november 15-én kerül sor. A jelöltlistákat az egyes pártok szeptember 21-ig adhatják le. A hivatalos választási kampány október végén kezdődik.