Helena Polákovát jelölte az oktatásügyi tárca élére a Szlovák Nemzeti Párt
Poláková miniszteri posztra történő jelölését a Sme napilapnak a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) sajtótitkára, Zuzana Kohútková is megerősítette. „Még semmi sem végérvényes, de megerősíthetem, hogy Polákovát jelöltük erre a posztra“ – válaszolta a sajtótitkár arra a kérdésre, hogy Poláková az egyetlen jelöltjük-e a tisztségbe.
"Egyelőre ez még csak hipotézis, de minden esetben tiszteletben tartom az SNS és az elnök úr jelölését" – nyilatkozta Poláková a topky.sk portálnak.
Poláková jelenleg az oktatásügyi minisztérium főiskolákkal, tudománnyal és kutatással foglalkozó részlegén állami főtanácsadóként dolgozik, korábban pedig a magánkézben levő Páneurópai Főiskola PR és marketing részlegét irányította.
A magániskolát a sajtóban akkor vette védelmébe, amikor Juraj Draxler oktatási miniszter leállította a jogi szak akkreditációját. Erről a vita még mindig folyik.
Poláková a Szlovák Rádió és Televíziónál (RTVS), valamint a Twist Rádiónál is dolgozott, s a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) szóvivőjeként is tevékenykedett. Szentgyöről (Svätý Jur) származik, s az SNS 34-es számú jelöltjeként indult a választásokon, s egyúttal a párt bazini (Pezinok) járási elnökeként is dolgozik.
Poláková aláírta a Nyilatkozat a családért elnevezésű dokumentumot, amely a Családért Szövetség műhelyéből származik. Aláírását azzal indokolta, hogy a család hagyományos értékeken nyugszik és a társadalom alapvető építőkövének számít. "Kétgyermekes anya vagyok, gyermekeinket a férjemmel együtt illemre, becsületességre és nemzeti öntudatra neveljük" - állította.