Hatékonyabbá válik az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Rendszer
Az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Rendszer egy létező és befuttatott rendszer, amelynek segítségével a tagállamok szükség esetén a bűnügyi nyilvántartásaikból származó információikat megosztják egymással. Ez a hatékony bűnüldözés egyik kulcseleme, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a bűnözők számára is átjárhatóak a schengeni határok.
A most terítéken levő irányelvtervezet ezt a már működő jogszabályt terjeszti ki a harmadik országbeliekre, azaz mindazokra, akik nem rendelkeznek uniós állampolgársággal. Az ő esetükben ugyanis nincs olyan tagállam, amely kizárólagosan vezetné a bűnügyi nyilvántartásukat, így egy másik tagállamba költözve szabadon garázdálkodhatnak, hisz korábbi tetteik láthatatlanok a többi tagállam számára. A jelenlegi jogszabálytervezet ezt a hiányosságot hivatott orvosolni – fejtette ki portálunkhoz eljuttatott közleményében Csáky Pál EP-képviselő (EPP-MKP).
„Amennyiben az irányelv sikeresen átmegy az uniós döntéshozatali rendszer masinériáján, a harmadik országbeliek egyik tagállamban elkövetett bűncselekményei ugyanúgy láthatóvá válnak más tagállamokban is, így már nem lesznek kivételezett helyzetben az uniós állampolgárokkal szemben” – magyarázta.
A következő lépés a Tanáccsal való intézményközi tárgyalások megkezdése, amely végeredményeként egy, a mindhárom uniós intézmény számára elfogadható szöveg kidolgozása.