Hat magyar óvodát adtak át Kárpátalján

Az Ungvári és Munkácsi járások hat magyarlakta települését érintő gyermekintézmény-átadások alkalmából az Ungvári járásbeli Nagydobrony óvodájában tartott sajtótájékoztatón a kormánybiztos elmondta: az óvodafejlesztési program első szakaszában Kárpátalján 22 új óvoda épül vagy létesül, és nyolcvanat újítanak fel, míg a második szakaszban tíz új óvoda épül, további ötvenet pedig korszerűsítenek. A két szakasz valamennyi óvodát érinti, amihez komoly továbbképzési tanfolyamok társulnak – tette hozzá. Jelezte, minden kárpátaljai magyar óvoda kap még karácsony előtt egy olyan játszósarkot, amely erősíti a gyermekek kötődését a magyar nyelvhez és kultúrához, valamint egy-egy laptopot 55 gigabájtnyi magyar mesékkel telepítve.
Grezsa István közölte, a magyar kormány összesen 4,5 milliárd forintot szán Kárpátalján a magyar óvodák korszerűsítésére és építésére, a fő cél ugyanis az, hogy nőjön a Kárpát-medencében magyar óvodákba járó gyermekek létszáma. Kárpátalján különleges jelentőségű az óvodafejlesztési program megvalósítása, mert a térségben nagyon rossz állapotban van az infrastruktúra – mutatott rá. Hangsúlyozta: Kárpátalját egy vonatkozásban külön kiemeltük, ugyanis úttörő kezdeményezésként 50 millió forint értékben ovifocipályákat telepítünk a négy legnagyobb létszámú óvodába, egyiket épp Nagydobronyban. Mint kifejtette, a jelentős óvodafejlesztési beruházás mélyreható változásokat fog eredményezni nemcsak a gyermekek, hanem a szülők, s így az egész magyar közösség életében.
Orosz Ildikó, az óvodafejlesztési program lebonyolításában részt vevő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy a projektet kiterjesztette Kárpátaljára. Elmondta, hogy a program megvalósítását féléves állapotfelmérés előzte meg, s kiderült, hogy sok magyar település állami óvodájában áldatlan állapotok uralkodnak, a gyermekek még a szovjet időkből származó ágyakban, matracokon alszanak, sparhelten főznek, füstölgő cserépkályhával fűtenek. Ennek kapcsán jelezte, hogy különös figyelmet fordítanak majd az óvodai konyhák modernizálására. Elmondása szerint vannak települések, ahol új óvodát kell építeni, míg több helyen megvásárolt épületekben alakítják ki a gyermekintézményt. Különösen fontosnak nevezte, hogy a lakossági igényeknek eleget téve olyan falvakban is létesülnek magyar óvodák, ahol korábban nem voltak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője azt hangsúlyozta, hogy minden közösségnek a legfontosabb a gyermekek jövőjének biztosítása, aminek elengedhetetlen feltétele a megfelelő nevelés és oktatás. Örvendetesnek mondta, hogy a magyar kormány gondolt a külhoni nemzettársak megsegítésére, és soha nem látott mértékben nyújt támogatást a határon túli magyar óvodák fejlesztésére, amiből Kárpátalja is igen jelentős mértékben részesül. Ez mindenképpen erőt, biztatást ad a kárpátaljai magyarok számára a jövőt illetően a mostani nehéz időkben – emelte ki a kárpátaljai magyar politikus.
