Három frakció működik majd az Új Többség – Egyezségben
A tervek szerint a NOVA országos tanácsa a hétvégén jóváhagyja a párt egyesülését a Szabadság és Szolidaritásból (SaS) távozott képviselők Liberális Egyezség (LIDO) nevű platformjával, miáltal létrejön az Új Többség – Egyezség.
Daniel Lipšic, a NOVA elnöke szerint amennyiben a tanács szombaton jóváhagyja a párt alapszabályát, létrejön a pártban egy konzervatív, egy polgári demokratikus, illetve egy liberális frakció, amelyek egyenlő képviselettel rendelkeznek majd a vezetőségben. Az Új Többségben jelenleg Jana Žitòanská és Grendel Gábor tölti be az alelnöki tisztséget. A liberális frakció elnöke várhatóan Juraj Miškov lesz, az alelnökök pedig Jozef Kollár és Daniel Krajcer. Az új pártnak hat alelnöke lehet, de Lipšic szerint a hétvégi Kassai találkozón egy hely valószínűleg betöltetlen marad.
A NOVA elnöke szerint az egyesült politikai erőnek három követelménynek kell eleget tennie, ha alternatívát akar kínálni a jelenlegi kormánnyal szemben. Elsősorban fel kell vennie a harcot a korrupció ellen, nemcsak szavakkal, tettekkel is. Másrészt szakmailag kompetensnek kell lennie, otthonosan kell mozognia a gazdasági kérdésekben, mivel a lakosságot főként a munkanélküliség, a munkalehetőségek foglalkoztatják. Harmadszor pedig össze kell kapcsolnia az embereket, képesnek kell lennie a megegyezésre, amihez nagyvonalúságra és empátiára van szükség – hangoztatta Lipšic.
Lipšic elmondta, szívesen fogadnak mindenkit, aki „tiszta lappal” érkezik, akinek nem voltak botrányai, de a képviselői klub létrehozása nem tartozik a prioritások közé.
Daniel Lipšic és Jana Žitòanská megközelítőleg egy éve távozott a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH), s létrehozták az Új Többséget. A Liberális Egyezség azt követően alakult meg, miután április 16-án öt parlamenti képviselő és megközelítőleg 75 párttag kilépett a Szabadság és Szolidaritásból. Jozef Kollár, Juraj Miškov, Daniel Krajcer, Martin Chren és Juraj Droba képviselők az SaS parlamenti frakcióját is elhagyták. Az Új Többség és a Liberális Egyezség egyesülését május 26-án jelentették be.