2015. november 6., 16:44

Harabint újabb fegyelmi eljárás fenyegeti

POZSONY. A következő, sorrendben harmadik fegyelmi eljárás indul Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság korábbi vezetője ellen. A fegyelmi eljárást Daniela Švecová, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke kezdeményezte.

„Igazolható indokok nélkül elutasította a kollégium ülésének összehívását a törvény alapján. Nem hívta azt össze saját döntésére, sem a szenátus elnöke, Juraj Kliment kezdeményezésére, sem pedig az elnöknő kérésére” – magyarázta a bíróság szóvivője, Boris Urbanèík.

Švecová szerint abban az időben, amikor a kollégium ülésének összehívására vártak, amely egységesítette volna a bíróság különböző kijelentéseit, a „jogi bizonytalanság állapota” uralkodott. Švecová fegyelmi eljárás kezdeményezését javasolta, illetve Harabin számára büntetésként azt, hogy helyezzék őt át alacsonyabb szintű, kerületi bíróságra, illetve csökkentsék a felére a fizetését.

Štefan Harabin a fegyelmi eljárás kezdeményezésére reagálva kijelentette, hogy a bíróságon megfélemlítik az embereket. Ezért ma ő is beadványt nyújtott be a Legfelsőbb Bíróság Bírói Tanácsának, amelyben kérvényezi fegyelmi eljárás indítását Švecová ellen. „Azért, hogy megfélemlíti a bírót a jogi nézete miatt” – magyarázta.

Harabin ezzel arra utalt, hogy eltérő álláspontot foglalt el a belügyminisztériumi ellenőrzéssel kapcsolatban. Harabin néhány hónap alatt elvesztette a bíróságon saját szenátusát és a büntetőjogi kollégium vezetését, valamint annak a jogát is, hogy otthonról dolgozhasson. „A bíróság elnöknője nem ismeri a Szlovák Köztársaság törvényeit, sem az alkotmányt, ezzel csökkenti az igazságszolgáltatás hitelességét” – jelentette ki.

A Švecová elleni beadványban egyebek mellett az is olvasható, hogy az igazságszolgáltatás megbízhatósága az utóbbi évben 37 százalékról 22 százalékra csökkent. Ezért Harabin szerint Švecovának le kellene vetnie a talárt.

A kollégium már említett ülésére egy belügyminisztériumi ellenőrzés kapcsán indított per miatt kellett volna sort keríteni, mivel az ellenőrzést Harabin mára már feloszlatott szenátusa jogtalannak ítélte, és kezdte felmenteni azokat a rendőröket, akiket az ellenőrzés miatt ítéltek el. A bíróság más szenátusai szerint a belügyminisztériumi ellenőrzés jogszerű volt, ezért különböztek a bíróság kijelentései. Bár Harabin összehívta a kollégium ülését, de csak később, s a november 18-i dátumot határozta meg. Végül Švecová kezdeményezésére a kollégium szeptember végén ült össze, és jóváhagyta az ellenőrzést.

Jelenleg több javaslat létezik Harabin megbüntetésére, ebből kettőt Švecová nyújtott be, egyet a volt főbíró feloszlatott szenátusának minden tagja ellen. A harmadik eljárást a Bírói Tanács négy tagja kezdeményezte Harabinnak Švecová, illetve Andrej Kiska köztársasági elnöke személye, valamint a büntetőjogi kollégium tagjai ellen intézett kijelentései miatt.

Megosztás