Harabin működésképtelenné tette a Bírói Tanácsot
Štefan Harabin röviddel távozása előtt a Bírói Tanács irodájának 12 alkalmazottja közül 11 személyt a Legfelsőbb Bíróságra helyezett át. Mindössze Anna Žaková, az iroda vezetője maradt a helyén.
A Bírói Tanács két héten keresztül nem válaszolt a sajtó megkeresésére e téma kapcsán. Az áthelyezésről szóló híreket végül pénteken Ján Vanko, a tanács alelnöke erősítette meg, aki júliusban vette át az irányítást Harabintól.
„Ezzel kapcsolatban nem nagyon mondanék véleményt” – jegyezte meg Vanko. Hozzáfűzte: a kialakult helyzetről már tanácskozott Tomáš Borec igazságügyi miniszterrel. Megszólította a pénzügyminisztériumot is, mivel az iroda működésének biztosításához most pénzeszközöket kell szereznie.
Štefan Harabin június 22-én távozott a Legfelsőbb Bíróság és a Bírói Tanács elnöki tisztségéből, de még ezt megelőzően aláírta az alkalmazottak július elsejei áthelyezését. Lépését azzal indokolta, hogy a Legfelsőbb Bíróság kötelességeinek teljesítéseshez szükséges a dolgozók számának növelése.
A Legfelsőbb Bíróság vezetését Harabin után Jarmila Urbancová alelnök vette át. A sajtó megkeresésére ő sem válaszolt. Harabin ez idő tájt gyűgyi (Dudince) gyógykezelésen vett részt. A bírósági elnöki posztjáról történő távozása után a büntetőjogi kollégium vezetőjévé vált.