Harabin: manipulálták a főbíróválasztást
„A Bírói Tanács eddig nem adott magyarázatot arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása során a kiadott 17 szavazólap közül csak 15 került az urnába. Sem a bírák, sem a nyilvánosság nem tudja, hogy melyik tagok nem szavaztak, illetve miért tettek így. Ennek a körülménynek a jegyzőkönyvben is szerepelnie kellene” – szögezte le Harabin állásfoglalásában.
Harabin azt gondolja, hogy a választási bizottságnak a nem szavazó tagokat fel kellene szólítania arra, hogy teljesítsék a szavazásra vonatkozó kötelezettségüket. „Egyébként magyarázat nélkül marad annak a gyanúja, hogy a szavazócédulákat ugyan bedobták, de a választási bizottság azokat kivette az urnából” – tette hozzá.
A volt főbíró arra is felhívta a figyelmet, hogy a háromfős választási bizottságot csak a végrehajtó hatalom jelöltjeiből állították össze. Egyúttal arra is rámutatott, hogy a Bírói Tanács hat tagja – akiket a kormány, vagyis az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelölt, s a parlament választott meg – a szavazás reggelén Tomáš Borecnél járt, mivel az igazságügyi miniszter meghívta őket. Harabin hangsúlyozta: a főügyész hivatali kötelessége eljárást kezdeményezni.
A Bírói Tanács szeptember 16-án a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjévé választotta Daniela Švecovát. Andrej Kiska államfő csütörtökön tér vissza az Egyesült Államokban tett hivatalos körútjáról, s ígérete szerint még ma kinevezi a jelöltet.