Hamarosan Szlovákia felett is repülhetnek magyar vadászgépek
A szlovák kormány már jóváhagyott egy június elején Csehországgal kötött hasonló megállapodást. Az egyezmény értelmében a másik állam katonai gépei csak lőszerkészlet, valamint légi felderítő eszközök, illetve a rádióelektronikai hadviseléshez használt felszerelés nélkül léphetnek be a partner ország légterébe.
Galko a szlovák hírügynökség jelentése szerint egyelőre kizárta annak a lehetőségét, hogy országa légterét csupán a magyar légierő gépei védjék. "Hosszú távú ügyről van szó. Ez nem szerepel a napirenden sem Magyarországgal, sem a Cseh Köztársasággal" - mondta a miniszter, aki a hangsebességnél gyorsabb gépekkel rendelkező szlovák légierő megtartásának a híve. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy nincs elegendő pénz erre a célra.
¼ubomír Galko a nap folyamán Budapesten tárgyalt Hende Csaba honvédelmi miniszterrel.